Jó reggelt! – Jó napot! – Jó estét! – Kellemes és hasznos időtöltést kívánok a honlapon! dr. Élthes Eszter


ANTI-MIAZMATIKUS SZEREK


A szikózis legfontosabb anti-miazmatikus szerei:
     Thuja, Nitricum acidum, Natrium sulphuricum, Staphysagria,
A szifilisz legfontosabb anti-miazmatikus szere:
     Mercurius.
Elsőnek most a Mercurius bemutatása következik.
A Natrium sulphuricum leírása ITT olvasható.


MERCURIUS SOLUBILIS (MERC)

(Ha a homeopátiában „Mercurius”-ról van szó, akkor az alatt mindig a Mercurius solubilis értendő.)

Hahnemann a homeopátiát valójában a szifilisz kutatása alatt fedezte fel. Abban az időben a szifiliszt higannyal gyógyították, és ezt olyan nagy adagban szedették a vérbajos betegekkel, hogy végül már nem lehetett tudni, hogy azok a szifiliszben vagy a higanymérgezésben haltak meg.
     Hahnemann kísérletei során rájött, hogy ha a higanyt hígítja, majd dinamizálja, azaz potenciálja, akkor egyfelől nem mérgezi meg, sőt le sem gyengíti a beteget, másfelől sokkal hatásosabban, biztonságosabban és kíméletesebben tudja meggyógyítani őket.

Mikor később felállította miazma-elméletét, azt szerette volna elérni, hogy minden miazmát egyetlen szerrel lehessen kezelni. Ez – így vélte – a szifilisz-miazmánál sikerült is neki. Ő ugyanis élete végéig a szifilisz miazmát a Mercurius solubilis-szal gyógyította. (A szikózisnál ezt a remélt egyetlen szert már nem sikerült megtalálnia: ennek gyógyítására már két szerre volt szüksége: a Thujára és Nitricum acidumra.)

A Mercurius a mai napig megmaradt a szifilisz-miazma legfontosabb anti-miazmatikus szerének. Ugyanakkor a Mercuriust (és a különböző ötvözeteiből készült homeopátiás szereket) gyakran használják akut betegségek kezelésénél és a krónikus betegségek gyógyításánál – olykor csak közbeeső – alkati szerként is.

Annál a páciensnél, akinek szifiliszes-miazmás terheltsége van (azaz csaknem mindenkinél), és ez éppen aktív, a Mercuriust akkor is be lehet, sőt be kell vetni anti-miazmatikus szerként, ha az alkata nem felel meg a MERC-alkat jellegzetességeinek.
     A MERC alkatot és gyógyszerképet azért is kell tanulmányozni, mert belőle lehet – a Syphilinum nozóda mellett a legjobban – a szifiliszes miazmás terheltséget meg- és felismerni.

Peter Chappell – Mercurius portréja

A MERC-állapotnak – amennyiben valakinek nem ez az alkati szere – az árulás, az elutasítás, a csalódás, vagy a szexuális kicsapongás lehet a kiváltó oka.

Magának a MERC-alkatnak legfőbb ismertetőjegyét kiinduló anyagának, a higanynak tulajdonsága adja meg. A higanyból készített homeopátiás szer, a Mercurius ugyanis olyan, mint a hőmérő, minden helyzetben érzékeli a körülötte levő és vele szemben megnyilvánuló érzelmi hőfokot, és rendkívül gyorsan reagál erre.
     A higany olyan, mint az elektromos kocsonya: érzékeny, impulzív és remegő. Ha hozzáérnek, a higany sok apró cseppre esik szét; erős tartály nélkül rendkívül instabil.
     Régen kaméleon-fémnek nevezték a higanyt, mert mindig azokat a körülményeket tükrözi vissza, ahol éppen jelen van. Ez érvényes a MERC alkatú emberre is. Olyannyira igyekszik a környezetéhez alkalmazkodni, hogy szinte elveszti önmagát. Vagy azért válik MERC-alkatúvá, mert nincs önálló személyisége, vagy azért veszti el meglevő énjét, mert mindig tetszeni és megfelelni akar az éppen körülötte levő embereknek. Ezért válik ravasszá, aki mindig a környezetére, a külső helyzetre reagál, nem önmagát adja.

A MERC embert nagyon könnyen megzavarják a környezeti hatások. Ingatag és hirtelen, megfontolás nélkül cselekvő, fizikai és/vagy lelki értelemben nem találja a helyét, nem képes megállapodni. Mindenre érzékeny. Ha érzi, hogy elfogadják és biztonságban van, akkor megnyílik és kibontakozik, de amint észreveszi a legkisebb ellenérzést, azonnal bezárul és úgy is marad. Amikor zárkózott, remeg és dadog – ez oldott állapotában elmúlik. Előfordul, hogy túlságosan zárkózottá válik, gyanakvó és óvatos (a szeme sarkából néz).
     Belső sietősség jellemzi, sokszor úgy érzi, hogy nem tudja megállni a helyét és elvész a teendők között. Elégedetlen, nincs önbizalma, érzékeny a bírálatra; gyűlöli azt az embert, aki megbántotta őt, és ez vad indulatokat gerjeszthet benne. Nem tudja elviselni, ha valami akadályozza, legyen az fizikai vagy bármi más akadály.

A higanyt más fémekkel ötvözik, mert szüksége van egy stabilizátorra. Ugyanígy a MERC alkatnak is állandóságra van szüksége, hogy ellensúlyozni tudja belső bizonytalanságát. És ha egyszer már kötődik valakihez, akkor egy életen át szilárdan kitart mellette.
     Ugyanakkor ha kötődik valakihez, hamar szorosra fűzi a szálakat, ami szexuális kicsapongáshoz vezethet, ha a kapcsolatai valamilyen okból mégis megszakadnak. Szeret flörtölni, különösen a MERC gyermek és kamasz.

Testi tünetek:
Visszatérő fülproblémák csecsemőkorban; középfülgyulladás. Kisgyermekkorában erősen nyáladzik, és előfordulhat, hogy dadog. Minden korban jellemzőek a fog- és fogínypanaszok. Gyakori tünet a fekélyes vastagbélgyulladás.
     Parkinson-kór. A MERC embernek olyan téveszméi lehetnek, hogy ellenségek veszik körül, hogy háború van, vagy háborúban vesz részt. Gyakori tünete a paranoia és az elkülönülés érzése.

A most következő két leírásnál csak az általános tüneteket közlöm. A részletes gyógyszerleírást a fej-láb sémában a repertóriumokban kell kikeresni.

William Boericke és Dr. S. R. Phatak – Mercurius leírása

E gyógyszer hatalmas erői a homeopátiás alkalmazás során az élet mentésében és a gyógyításban óriási szolgálatot tesznek.

Kiváltó okok: Szifilisz, szikotikus problémák, skrofula. Gonorrhoea. Lábizzadás elnyomása miatt kialakuló megbetegedések.
     Az örökletes szifilisz megnyilvánulásai: Fekélyképződés, ami különösen a száj és a torok nyálkahártyáit érinti, hólyagok; tályogok, marasmus; krónikus nátha vagy a csontokat, sejtszöveteket romboló gyulladások, gyenge ízületek.

A MERC többé-kevésbé minden szervre és minden testszövetre hatással van. Az egészséges sejteket széteső, gyulladt és üszkös roncsokká változtatja. Megváltoztatja a vér összetételét, ezáltal nagyfokú vérszegénységet okoz. Hatására megnagyobbodnak a nyirokmirigyek. Serkenti a mirigyek működését, főként a nyál- és a nyálka-mirigyekét. Erős váladékozás. Híg; nyálkás, maró, égető, bűzös vagy sűrű zöldessárga váladék. Pattanás, kiütés főleg a hajhatárnál.

A MERC-t igénylő betegnek rengeteg tünete van. Fizikai és szellemi bizonytalanság jellemzi; hajlamos a remegésre, a gyengeségre és az izzadásra. Ödémás duzzanatok, exszudátumokkal. A bőr kivörösödése. Livid vértolulásos testfelületek. Egy pontban érzékelhető fájdalmak.
     Gennyesedések véres, híg, zöldes színű váladékkal. Bűzös váladékok: lehelet; testszag. Sós ajkak, szájíz, köpet stb. Fémes íz. Olajos verejték.
     Sárga elszíneződés a szemben, a fogakon; sárga orrváladék. Epebántalom; sárgaság esetén. Nagy mértékben duzzadt testrészek, nyílt seb-érzéssel és fájdalommal. Hajhullás, foltokban.

Reumatizmus. Reumaszerű fájdalmak a szegycsont mögött. Az ízületek összehúzódása. Kóros lesoványodás. Konvulziók. Katalepszia. Paralysis agitans; paraplegia.

A beteg a melegre és a hidegre egyaránt érzékeny; olyan, mint egy barométer. Minden tárgy túl rövidnek tűnik számára. Gyenge, kimerült és bármikor összeeshet, különösen a székletürítés után.
     A beteg úgy érzi, mintha cukorból lenne a teste. Égető, szúró fájdalmak. Remegések, rángások, akaratlan mozdulatok a bénult testrészeken.
     Gyulladás következtében kialakuló szűkületek. Megkeményedések. Fájdalmas csontkinövések. Csontlágyulás.

Rosszabbodás:
Éjszaka, izzadástól, amikor melege van, amikor a jobb oldalán fekszik, amikor huzat éri a fejét. Időjárás-változás esetén; felhős; nyirkos hideg időben. Megfázástól. Túl melegtől és hidegtől. Meleg szobától, meleg ágytól. A láb átnedvesedésétől. A tűz fényétől. Székletürítés előtt. Vizeletürítés alatt és után. Bármilyen hideg tárgy érintésétől.

Javulás:
Közepes hőmérséklet esetén. Pihenéstől. Nyugalomtól. A reggeli órákban.

Viselkedés, elmeállapot, kedély:
A beteg mindig siet; hadarva beszél. Úgy érzi, hogy lassan múlik az idő. Dadog, ideges, remeg. Gyanakvó.
     Erőszakos, elviselhetetlen, gyilkos, öngyilkos indulatok gyötrik. Őrült, gonosz, undorító cselekedetek. Menses alatt jelentkező öngyilkossági gondolatok; melyek a sírástól javulnak.
     Nyugtalan és izzadós ember. Állandóan változtatja a helyét. Szeretne elmenekülni félelmében. Ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy messzire utazzon. Hajlamos arra, hogy megfogja az idegenek orrát.
     Mindennel szemben közönyös, még az evéssel sem törődik. Szellemi és testi tisztátalanság. Lassan válaszol a kérdésekre. Életunt. Megérzi a fenyegető veszélyt. Koravén. Mindig nyöszörög, panaszkodik.
     A beteg azt hiszi, hogy megbolondult. Gyenge a memóriája; mindent elfelejt. Nincs akaratereje.

Dr. Karl Stauffer – Mercurius leírása

Dr. Stauffer leírásából csak azokat a részeket közlöm, melyek a két előzőből hiányoznak.

A homeopátiában Mercurius a bőr- és a nyálkahártyák gyulladásainak fő szere, a gennyes stádium előtt vagy kezdetén, fekélyesedésre való hajlamnál, amikor a nyirokmirigyek is érintettek.

Vértolulás különösen éjjel. A nyelv fehér és petyhüdt a fogak lenyomatával. Bár a száj nedves, a páciens mégis szomjas. A fogíny duzzadt, szivacsos, könnyen vérző, fekélyes. Penetráns szájszag, ami vezető ismertetőjele a MERC-nek.
     Nyálfolyás, szappanszerű, ragadós nyállal szintén mindig megtalálható a MERC-nél. Égető érzés a torokban, a külső nyakon fájdalomérzés és duzzadás. A váladékok eleinte maróak és sebet-ejtők, aztán nyálkás-gennyesek, lágyak.

A mirigy-duzzanatok nem nagyon fájdalmasak, de hajlamosak a gennyesedésre. Heves hasmenések vagy eredménytelen székelési inger. Felületes bőr- és nyálkahártya fekélyek. Folyamatos izzadás, különösen éjszaka, ami nem hoz enyhülést, sőt, ellenkezőleg kimerít és nagyon terhes. Érzékeny a hideg levegőre: megfázás és reuma. Jellemző a nagy fáradtságérzés és gyengeség. Álmatlanság, ide-oda dobálja magát, heves keringés miatt.

A bőrkiütések nedvedzők, és pörkösödnek. A végtagok szaggatása, merevség a tarkón és a nyakban. A végtagok hidegek, nyirkosak. Hidegrázás. Akut és krónikus reumatizmus, a májanyagcsere zavara miatt.
     Összetörtségérzés és általános fájdalmak nyugtalansággal. Az idegek túlfeszítettsége reszketéssel és vértolulással, mely a fejben forróságot idéz elő. Csontfájdalmak éjszakai rosszabbodással és fejfájással. Szédülés.

A vér degenerációja. Kapilláris vérzések. C-vitamin hiány okozta állapotok. Degenerációs elváltozások az ereken. Köszvény. Szifilisz.

A gyermekeknél MERC-tünet a nagy fej, a nyitott fontanellák, különösen az elülsők. Hydrocephalus.

Feltéve: 2013. április 29.

William Gutmann – Mercurius portréja
Prof. Mathias Dorcsi „Homöopathie heute” (= Homeopátia ma) című könyvéből

Ezt a portrét azért közlöm, mert kiválóan mutatja be a szifilisz-betegség és -miazma stádiumait, a betegség, illetve az öröklött miazma hatómechanizmusát és fejlődési folyamatát. Ennek alapján nagyon könnyű felismerni a szifilisz-miazma meglétét, illetve aktiválódását, felszínre kerülését.

A higany rendkívül mozgékony, instabil, ami fizikai struktúráját is jellemzi. Az emberi szervezetbe bejutva zsírban való oldhatósága miatt a higanyra különösen érzékeny idegrendszerben, főleg az agyban gyülemlik fel.

A szervezetre gyakorolt hatásának első jele az erős nyálfolyás, mert a testben a nyál- és nyálka-mirigyeket ingerli, ami az izzadás, a nyálmirigy-, a vizelet-kiválasztás növekedését idézi elő. Ezt később az érintett szervek gyulladása követi, a vérplazma kiválasztásaként ödémák és gennyképződés. A gennyesedés végül a szövetek „cseppfolyósodását” és felbomlását idézi elő.
     A nyálka- és bőrmirigyek ingerlése miatt sokfajta betegség lép fel: a szájnyálkahártya, a szem kötőhártyájak, a fül, a homloküreg, az orr nyálkahártyája, a mandulák, a garat, az emésztőszervek és a nemi- és vizeletképző-szervek nyálkahártyájának gyulladása egészen a fekélyképződésig. Így áll elő a klasszikus vérhas képe is. Mindezen tüneteket a záróizomzatnak egyidejű ingerlése jellemzi, melyet a Mercurius hatására keletkező görcs idéz elő.
     A mirigyek mellett az idegrendszer a Mercurius másik nagy hatóterülete, mely a psziché és az idegrendszer mélyreható zavarát okozza. Az állandó mozgásban levésre való hajlam, mely ideges nyugtalansággal kezdődik, és reszketéssel, remegéssel, akarattalan rángással, végül görccsel végződik. A remegés erősödik, ha a beteg úgy érzi, hogy figyelik. Ehhez még a járásnál mutatkozó előreesésre való hajlam is társul. A perifériás idegek gyulladása különböző helyeken okoz idegi eredetű fájdalmakat.
     Az állandó nyugtalanság mellett, félénkség, fóbiák, kisebbrendűségi érzés, könnyen zavarba jövés, gyötrő bűntudat, „saját magával való elégedetlenség”, a kritika és az ellenállással szembeni rendkívüli érzékenység („meg tudná ölni azt, aki ellentmond neki”) mutatkozik –ezek mind a lelki instabilitás kifejeződései, mely a stabilizáló, megszilárdító Én-kép gyengeségére, sőt hiányára utalnak.
     Az emlékezet- és a koncentráló-képesség hanyatlása a gyengeelméjűségig romolhat. Mindezen bajok végül öngyilkossági késztetéssel együtt járó súlyos depresszióhoz vezetnek.

Philip M. Bailey – Mercurius portréja

Az eddigi portrék elsősorban nem a MERC-alkatot, hanem a MERC-állapotot, a szifilisz-miazmás terheltség tüneteit vázolták fel. A most következő leírás valódi alkati kép, olyan ember portréja, akit a szifiliszes-miazma átitatott, s ezért személyisége tartósan vagy átmenetileg MERC-alkatúvá vált.
     A MERC-alkat ilyen tisztán, ahogy itt következik, különösen, mint állandósult típus ritkán fordul elő. Ugyanakkor átmenetileg, vagy részleteiben nagyon sok embernél megtalálható. Mint anti-miazmatikus szer, a MERC minden krónikus betegség kezelésénél a megfelelő időben alkalmazásra kerül.

A médium

A MERC személyiséget valószínűleg nehezebb felismerni és leírni, mint más alkatokat. Hiszen hogyan lehessen valakit kiismerni, akinek annyi oldala van, mint a MERC-nek? Hogy könnyebben megértsük a MERC-személyiséget, kezdjük az összehasonlítását a görög Hermész-szel, illetve latin megfelelőjével, Merkurral, aki az istenek hírnöke volt. Merkur félig isten volt (Zeus volt az apja) és félig ember, ezért kiválóan megfelelt az istenek és az emberek közötti küldönc szerepének.
     Ahogy Merkurnak, úgy a MERC-embernek is egyik lába az álmok, a másik a valóság világában van. Ide-oda vált a hideg logika és meglepően éleselméjű intuíciók között, a pragmatizmus és a misztika között, a szigorú önmegtagadás és a tiszta hedonizmus között. A MERC-alkatnak ez a tendenciája, hogy állandóan két szélsőség között ingadozzon, nagyon jellemző erre a típusra, és az alkatok között egyedülálló. Az Anacardium például állandóan egy normális és egy gonosz személyiség között ingadozik, melyek azonban mind stabilok, és egyik sem extrém. A MERC azonban végtelenül sok különböző tulajdonság – beleértve az introvertált/extrovertált, optimista/pesszimista, pragmatikus/idealista, erkölcsös/megalkuvó – végletei között inog ide-oda.

E flexibilitásnak az oka a MERC neutralitásában rejlik. MERC csak közvetítő, csak médium. A MERC-nek nincs saját, szilárd személyisége. Csak azt adja tovább, amit rábíztak. Mindig azt képviseli, amit éppen elvárnak tőle. Azt teszi, abban hisz, azt hirdeti, amit utolsóként hallott, amit utolsó beszélgetőpartnere mondott neki. Ráadásul nagyon könnyű elterelni a figyelmét, ez szintén fokozza a szellemi ingadozását. Ez odáig megy, hogy gyakran nem tudja, ki ő, és mit gondol ő maga valójában. A MERC neutralitása valójában ürességet jelent. Ezért sokszor nagyon magányosnak érzi magát, vagy unatkozik, vagy saját semmisége miatt pánikba esik. És emiatt olyan fogékony minden külső hatásra, hogy a benne rejlő űrt kitölthesse.
     Neutralitása azt jelenti, hogy rendkívüli mértékben befolyásolható. Ellenállás nélkül veszi fel az impulzusokat, és amíg újakat nem kap, olyanná válik, amilyen ideákat éppen felvett. Ennek pozitív következménye, hogy nagyon jól tud kommunikálni mindenkivel.
     A pszichés betegekre, akiknek MERC-re van szükségük, az a jellemző, hogy a legsúlyosabb depresszióból a legvidámabb hangulatba esnek elég rövid idő alatt. A MERC-embereknek gyakran küzdeniük kell, hogy értelmük alkotórészeit összetartsák.

A MERC neutralitásának van egy nagyon jellemző – és korunkban különösen sokszor előforduló – tulajdonsága: a kétneműség, az androgínia. A MERC ember sokszor úgy néz ki és úgy viselkedik, hogy szinte nem lehet tudni róla, hogy férfi-e vagy nő. Ezen kívül a MERC koránál jóval fiatalabbnak néz ki, ez is személyisége éretlenségének egyik kifejeződése. (Hogy korunkat mennyire a miazmák uralják, ez különösen jól bizonyítja, hiszen a gender mainstreaming nem más, mint a MERC-alkat kifejeződése, akik ezt kitalálták, valószínűleg MERC-alkatúak, azaz a szifilisz miazmával terheltek.)
     A MERC megbízhatatlan és csapongó, de értelme annyira célratörően dolgozik, hogy nem hat excentrikusnak, hanem nagyonis direktnek, ezért sokan elhúzódnak tőle. Ráadásul a fiatal MERC-ember túlságosan magabiztosnak tűnik, mert nem tanulta meg a szociális közlekedés finomságait (neki meg kell tanulnia ezt, mert nem „hozza” magával a jómodort), és a direkt érzékelés képessége a fölény érzését adja meg neki. A MERC gyors és alkalmazkodó, agya könnyűszerrel befogad minden tapasztalatot és minden ideát, mert nincs merev vonatkozási pontja – azaz nincsenek elvei. A rá jellemző mediális nyitottság és neutralitás, azaz üresség alkalmassá teszi, hogy mind Isten, mind az ördög (a jó és a rossz) felé nyitott legyen. Ez nagy szélességet és flexibilitást ad neki, de egyúttal súlyos labilitást is.

A MERC-agy pillanatfelvételeket készít a világról, a kép alkotórészeit azonnal osztályozza, majd elraktározza. Gyors felfogóképessége, és gyors reakciókészsége igazi komputer-emberré teszi. A MERC nagyon ügyesen bánik a szavakkal, szeret velük játszani. Ő írja a legsikeresebb reklámszövegeket, mert a szavakat mindenféle cél érdekében manipulálni tudja. A MERC-alkatú embernek nincs erkölcsi meggyőződése, ez a reklám szakmában nagyon hasznos.
     Ugyanakkor sok MERC-alkat képes arra is, hogy feladja logikus gondolkodását, és a tudatalatti vagy természetfeletti információk számára megnyissa, ily módon nyitott a meditációra, ami szétszórt és nyugtalan természete ismeretében igencsak meglepő. Képes a tudat mélyére hatolni és hatni, ami sok MERC-alkatú embert tett költővé. A MERC-költőkre, írókra jellemző, hogy írásjelek, azaz vesszők, pontok nélkül írnak, valószínűleg azért, mert ezek a gondolataik szabad folyását gátolják. (lásd Szabó Magda). A múzsák diktálása alatt a MERC megerőltetés nélkül hozza létre műveit, mert ő csak „edény”, amelyen a kreativitás folyama szabadon árad. És annyira átlátszó, hogy kiválóan tud a túlvilági erők hangjaként szolgálni.

Shakespeare valószínűleg MERC-alkatú volt. Szinte ijesztően sokat tudott az emberről, de mégis mindig távolságtartó maradt („az egész világ színpad, és színész rajta minden férfi és nő”). Szerette a szimbolikát és mind a racionális logikában, mind az irracionális bölcsességben otthonosan mozgott. Még a bolondok iránti szeretete is MERC-tulajdonság, aki maga egy paradoxon, mert a szelleme annyira üres, hogy emiatt könnyedén képes bölcsességeket mondani.
     Ahogy Shakespeare, úgy sok MERC-alkat vonzódik az ezotériához és a jósláshoz. Szereti a stimulánsokat és minden különlegeset, és ösztönösen vonzódik minden okkulthoz. Sok MERC-ember nem hoz addig komoly döntést az életében, amíg ki nem kéri róluk egy jósnő véleményét. Ez nem meglepő, ha meggondoljuk, hogy a MERC előtt – mivel nincsenek elvei, melyek kiszűrnék a lehetőségeket – ezernyi különböző választási lehetőség áll, ami teljesen összezavarja.

A MERC élvezi, hogy rugalmas lénye tetszik a világnak, és kárörvendően gondol arra, hogy ezzel képes másokat manipulálni. Ha a MERC-alkat egója „felfújja” magát, fogékonysága által szerzett ismereteivel visszaélhet, és személyes hatalom után törekedhet. Ő lesz a mágus, aki tudatosan törekszik arra, hogy mások felett hatalmat szerezzen, és a hipnotizőr, aki visszaél a publikum jóhiszeműségével, és nevetségessé teszi őket. Ezek az emberek nagyon ravaszok, rendkívül kedvesek, vonzóak és tökéletesen kíméletlenek. Pontosan tudják, hogy az embereket hogyan tudják saját céljaikra kihasználni, és eközben mindig a rombolás nyomait hagyják hátra.
     A NUX-V azért félelemkeltő, mert gátlástalan, a MERC viszont azért, mert gonosz. Mivel könnyen jut hozzá az információkhoz és a természet feletti erőkhöz, el kell döntse, hogy angyal vagy ördög akar-e lenni. De mivel a legtöbb MERC-alkatú ember idősebb korában sem megállapodott, hanem még mindig átmeneti állapotban van, nem választ, hanem hol az egyikként, hol a másikként viselkedik. Minden emberrel előfordul, hogy hol jó, hol rossz, de MERC-nél a polaritás sokkal nagyobb, mint másoknál.

Még az érett MERC-alkatnak is csak gyenge kapcsolata van a saját testével és a földdel, mert a MERC főleg a fejében él. Ezért gyakran előfordul vele, hogy ignorálja teste igényeit, és inkább azt teszi, amihez kedve van. Nem táplálkozik egészségesen, nem mozog és nem alszik eleget. Mivel nagyon kevéssé van tekintettel szervezetére, a végén elég súlyos árat fizet, ezek közé tartozik a kimerültség, a különböző gyulladások, de még inkább komoly betegségek, például szívbetegségek.

Feltéve: 2013. május 9.

Nárcizmus

A MERC kevéssé szimpatikus tulajdonságaihoz tartozik, hogy „gyermeki módon szerelmes önmagába”. „Örök gyerek” marad, aki soha nem nő fel egészen, de ellenállhatatlan bája van, ugyanakkor önmaga rajongója és gyakran manipulatív. A MERC különlegesnek tartja magát: ez általában abból ered, hogy az anyja elragadónak tartja és elkényezteti, ami hozzájárul ahhoz, hogy érzelmileg infantilissá és függővé váljon. [Ez is olyan jelenség, mely ma különösen gyakran fordul elő, főleg azért, mert kevés a gyerek, és a párok általában idősebb korban és sokszor nehezen kapnak gyereket.] Sok MERC-gyerek valóban nagyon intelligens és szellemileg aktív, ez is oka, hogy szüleik rendkívülinek hiszik. Ezen kívül a MERC-gyereknek különös képessége van arra, hogy másokat manipuláljon, hol kedvességgel, hol vad szidalmakkal, hogy akaratát keresztül tudja vinni. Minél jobban elkényeztetnek egy MERC-gyereket, annál inkább kifejlődik benne a nárcizmus.

Azok a színészek, akik bárkit el tudnak játszani, sokszor MERC-alkatúak, mint például Peter Sellers, akiről életrajzírója írta, hogy „azért tudott minden személyiséget megjeleníteni, mert neki magának nem volt saját személyisége”. Ezek azok a színészek, akik a magánéletben is mindig színészek maradnak, soha nem tudnak önmaguk lenni. Ezért nem tudnak stabil kapcsolatokat felépíteni, melyhez nem csak a kapás, hanem az adás is hozzátartozik.

A MERC-alkat olyan ügyesen tud másokat kihasználni, helyzetével visszaélni, hogy a végén még tőle kérnek bocsánatot azok, akiket ő bántott meg. Ez az az alkat, amiből könnyen válik diktátor, és a MERC, ha ehhez megkapja a lehetőséget, valóban diktátor lesz.
     A MERC-alkat nem tudja elviselni a legkisebb kellemetlenségeket sem. Annál az embernél, fiatalnál vagy idősebbnél, akinek éles, de személytelen az értelme, gyorsan kapcsol, akinek figyelme könnyen elterelhető, aki rajong a komputerért, és minden technikai játék teljesen leköti a figyelmét, míg az emberek untatják, ezen kívül médiumos adottságai vannak, és minden kis kellemetlenség hisztériát idéz elő nála, vagyis extrém módon érzékeny, mindig gondolni kell a MERC-re.
     A MERC nem bírja el se a túl meleget, se a túl hideget. Egy MERC-alkatú egyén azonnal tüsszögni kezd, mihelyt egy kissé lehűl a levegő. Az ilyen ember az evésben is rendkívül válogatós, nem azért, mert gyomra nem bír el mindent, hanem mert mindig azt akarja, hogy minden az ő elképzelése szerint történjen.

Sok MERC-ember számára a kiegyensúlyozottság, a stabilitás szinte elérhetetlen cél. Ez érvényes a hangulatukra, az életmódjukra, a testükre és még a nézeteikre is. A MERC mindig egyik végletből a másikba esik, nála semmiben nincs középút [ez is korunk egyik nagy jellegzetessége]. A MERC vagy teljesen fegyelmezhetetlen, vagy ha nem, akkor a fegyelmezés ténylegesen beteggé teszi. Sok MERC-alkatú embernél katasztrófába torkollik, ha kaotikus életstílusának megpróbál szilárd kereteket adni. Mivel saját maga számára sem képes a felelősséget viselni, teljesen alkalmatlan, hogy másokért magára vállalja a felelősséget, így alkalmatlan a házaséletre is. Arra sincs erejük, hogy ne tegyenek olyasmit, ami nem helyes; nem csak az akaraterejük hiányzik ehhez, de meg se próbálkoznak vele, hanem mindig azt teszik, ami nekik éppen tetszik.
     A MERC hangulataiban teljesen impulzív módon cselekszik, mint egy gyerek. Ihleteiben is ugyanilyen impulzív, de mivel annyira kedves és briliáns, az emberek többnyire kedvelik. A MERC a másneműekkel szemben teljesen nyitottan tud viselkedni, ami nagyon attraktív hatást tud kiváltani. A nők gyakran a fiatalos sebezhetőségéért kedvelik a MERC-férfiakat. A MERC könnyen lesz szerelmes, megházasodik, és utána a szerelem elmúlik. Ezért gyakran cserél partnert.

A MERC-alkat különféle módon hat fiatalosnak: általában szemtelen, tiszteletlen, felelőtlen és szórakozás-függő. Ha rákap a kábítószerre, akkor abban is a szélsőségre hajlik, tehát nagyon sokat drogot fogyaszt. A MERC könnyen szívtelen démonná válhat, ha nem kapja meg azt, amit akar.

A MERC-alkat gyermetegsége különös keveréke a sebezhetőségnek és az arrogáns érzéketlenségnek. Bár a legjobbnak tartja magát, szüksége van megerősítésre. Valójában nagyon bizonytalan, mert a biztonság és a sebezhetetlenség érzése egyedül az anyjának megingathatatlan szeretetén alapszik. Ha ezt megvonják tőle (mert például meghal az anyja), elvárja, hogy az egész világ úgy oda legyen érte, ahogy az anyja volt. És ha ez nem történik meg, a MERC sokkot kap.
     Mindig magával van elfoglalva, magán gondolkodik, de minden, amit így lát, csak a csillogó felület. Nagyon nehéz a számára felfogni, hogy önző és ezért nem képes a bizalmas kapcsolatra. (Hogyan lehetne valakivel intim az, aki önmagába szerelmes?)
     A MERC-alkatnak ugyan lehet olyan érzése, hogy teljesen összeforrott a másikkal, és ez elvarázsolhatja, de ez nála azt jelenti, hogy elvesztette önmagát a másikban. Az igazi meghittséghez azonban az kell, hogy megőrizze valaki önmagát, és úgy forduljon a másik felé.

Bailey doktor a színész Peter Sellers mellett, az énekes Michael Jacksont hozta fel tipikus MERC-alkatúnak. Michael Jackson félig fehér, félig fekete, félig nő, félig férfi, félig ember és félig koboldnak nézett ki, és úgy is viselkedett. Mozgásával hipnotizálta a nézőket. Állandóan úgy érezte, hogy félreértik, mikor ő mindenkit csak szeretni akar, és azt akarja, hogy őt is mindenki szeresse.
     Való igaz, hogy egyes MERC-emberek kettős vagy sokszoros természetének testi jelei is vannak: például a pupillájuk különböző nagyságú.

A bolond

A bolond elbűvölő embertípus, mert egymással ellentétes aspektusokat, mint a balgaság, a bölcsesség, az ártatlanság és a csalás, a szélhámosság, egyesít magában. Ez kifejezetten MERC-alkatra utal. Shakespeare drámáiban ez a fajta bolond nagyon sokszor jelenik meg. Shakespeare maga mondja a bolondjairól: „Ez a fickó elég bölcs ahhoz, hogy a bolondot játssza. Nagyon pontosan meg kell figyelnie azok hangulatát, tulajdonságait, akikkel tréfát akar űzni, és nagyon pontosan kell megválasztania az időt. Ez olyan sok fáradozást követel, mint egy bölcs ember művészete.” A bolondokat a többiek ostobának kezelik, de e látszólagos butaság mögött olyan bölcsesség rejtőzik, mely a távolságtartó, sehová nem tartozó státuszból adódik.

Bailey doktor szerint a legtöbb parodista, kabaré-művész és -előadó MERC alkatú, hiszen nagyon gyorsan kell reagálniuk, nagyon sok embert kell tudniuk imitálni, és azoknak közülük, akik szövegeiket maguk írják, nagyon jó megfigyelőknek kell lenniük. Természetüknél fogva képesek a szellemi kifejezéstelenséget az intelligens spontaneitással kombinálni.
     A legnagyobb sikert akkor érik el, ha olyan viselkedési módokat sikerül leleplezniük, melyeket a nézők már milliószor láttak, anélkül, hogy elgondolkodtak volna rajtuk. A MERC nagyon kiváló abban, hogy mélyreható, de olykor kellemetlen igazságokat érzelmi érintettség nélkül kimondjon. Ez nagyon jól hat a színpadon vagy a tárgyalóteremben, de a hétköznapokban kevésbé, így a MERC nehezen szerez barátokat, illetve könnyen veszíti el őket. A NUX-V is nagyon nyíltan beszél, de ő élvezi az emberek meghökkenését. A MERC kevésbé agresszív, ő inkább érzéketlen és meggondolatlan, egyszerűen kimondja, amit lát, vagy gondol. MERC sokkal közönyösebb, mint NUX, de sokszor az összetévesztésig hasonlítanak egymásra.

A MERC nem gondolkozik, mielőtt beszél vagy tesz valamit. Minden alkalmat kihasznál, amit a sors elébe hoz. És mivel alakítható is, kiválóan képes az események folyásához alkalmazkodni, ami azt az érzetet kelti, hogy nagy szerencséje van. Ugyanakkor emiatt kellemetlen szituációkba is kerülhet. Sokszor annyira izgatja egy új helyzet, kapcsolat, hogy anélkül belemegy, hogy meggondolná, ez hova vezethet. Olykor sikerül, máskor katasztrófához vezet.

A MERC-bolond sokszor szórakozottnak tűnik. Ennek ahhoz van köze, hogy teljesen a jelenben él, és ezért képtelen a múlt hibáiból bármit is okulni. Ugyanennyire nem képes arra, hogy terveket készítsen a jövőre. Mindeközben mindig nagyon magabiztos, és ezért sokszor rossz helyen köt ki. Például eltéved, mert nem tudja megtervezni az utat, állandóan otthon felejti a kulcsait, de ebből nem tanul, mert egyszerűen nem képes ezeket a dolgokat észben tartani, ami a vele való együttélést, vagy tőle való függést nagyon nehézzé teszi. Ha megbízhatatlansága és hanyagsága miatt a rábízott feladatot nem végezte el, azonnal kitalál valami mentséget a maga számára, vagy annyira üres a feje, hogy mégcsak észre sem veszi, mekkorát vétett.

Feltéve: 2013. május 20.

A csaló, a szélhámos

A MERC-szélhámos keresi és meg is találja „áldozatát”, akit aztán arra csábít, hogy a rossz, a téves utat válassza, valami helytelent mondjon, vagy például valami számára előnytelen dolgot csináljon. Ő a démon, a kobold, a kis ördög, aki állandóan otromba tréfákat űz másokkal. [Ehhez még hozzá lehet tenni, hogy a MERC-alkatú ember ezt akkor is teszi, ha neki magának ebből semmi előnye nem származik, sőt ha közben maga is pórul jár. Ugyanis a MERC (és a szifilisz-miazma és -nozóda) a rombolást magáért a rombolásért csinálja. Ezért aztán logikus aggyal nem is lehet megérteni. „Sikerének” titka is éppen ebből ered: „áldozatait” azért tudja lépre csalni, mert azok nem értik, hogyha nincs haszna belőle, akkor miért ártana nekik.]
     A MERC-csaló alattomos módon tud galád lenni. Miután képes másokat befolyásolni és manipulálni, ezt mind a saját javára, mind a „játék” kedvéért ki is használja. Egy MERC-színészről írta életrajzírója: „Semmilyen érzéke nem volt az erkölcs iránt, hiányzott az ítélőképessége, és nem tudta, hogy hogyan kell viselkedni, ezért sokszor azt tette, amit hagytak neki.” A MERC egyrészt azért nem tud viselkedni, mert annyira elkülönül az emberektől, hogy nem tudja megtanulni a helyes viselkedést, másfelől, mert gyorsan kell döntenie és reagálnia, hogy a maga mögött hagyott nyomokat eltüntesse.
     Az a tökéletesen önző mód, ahogy MERC az akaratát keresztülviszi, inkább alattomos, mint agresszív (ez utóbbi a Nux-v-ra jellemző). A MERC nagyon fél a kötelességtől, és ezért kígyó módon próbál meg kicsúszni minden felelősség alól. Állandóan ide-oda tekereg, kitér, hogy ne kaphassák el. Bár nem minden MERC-alkat túlzottan önző, de még az „átlag” MERC is alattomos, amikor az érdeke úgy kívánja. Inkább magabiztosan hazudik tovább, minthogy megengedje, hogy lebukjon. És mivel nagyon ügyesen tud bánni a szavakkal, sokszor maga is elhiszi, amit hazudik.

Pamela Tyler egy egész könyvet írt a MERC-alkatról. Ebben ezt írja: „Az alakoskodás, álszenteskedés eltakarja az őszintétlenséget. Egy másik taktikája mások lelki elbátortalanítása, megfélemlítése. [Bár ilyeneket minden ember elkövet, de nem annyira gyakran és nem annyira ügyesen és soha nem olyan öncélúan, mint a MERC.] A MERC mindezt olyan rafináltan csinálja, hogy nehéz elkapni, ezért ez a legundorítóbb módja mások becsapásának. Valakinek a szavait meggyőzően kicsavarni, pedánsan látszólagos bizonyítékokat felsorolni, ez az intellektuális ravaszság alapja. Kétszínűség, bármilyen célból is alkalmazza, ez a MERC-munkaeszköze.”

A kobold más módon is megnyilvánulhat a MERC-alkatban: az ide-oda csapongó gondolatokban és a fix ideákban, melyek állandóan az agyában keringenek. Az idegesebb MERC hajlamos arra, hogy negatív vagy egyszerűen csak esztelen ötletei legyenek.
     Bailey ehelyütt számol be egy MERC-pácienséről, aki azt mondta neki, hogy az agya soha nem áll le, és ha fáradt, hajlamos a negatív gondolatokra. Ezeket tudatosan pozitív gondolatokkal győzi le. Más alkati szer a pozitív gondolkodást szomorúsága feloldására használja kisebb vagy nagyobb sikerrel, a MERC azért, hogy fix ideáit legyőzze.

Távolságtartás és elidegenedés

A MERC a legjobb példa arra az alkatra, akit nem az érzékei és emóciói, hanem az agya kormányozza. Csak a Lycopodium ennyire él a feje szerint, de ő nem olyan formálható és mozgékony szellemű, mint a MERC.

A MERC-személy távolságtartásában, elkülönülésében van valami vonzó. Képessé teszi arra, hogy egy dolgot minden oldaláról átlásson, mégpedig nyugodtan és személyes érzelmektől mentesen, melyek normális esetben az embernél a megfigyelést és az arra adott reakciót befolyásolják. Ami a MERC-nél eközben teljesen érthetetlen, az az, hogy miközben belsőleg egyáltalán nem érintett spontán (érzelminek hihető) kitörései vannak, például hangosan felnevet. Vagyis a MERC egyszerre kívülálló és mégis rendkívül spontán.

A legtöbb ember számára a MERC távolságtartása nyugtalanító. Sokaknak az az érzése, ha egy MERC tekint rájuk, hogy érzéketlen, mindent átható tekintet vizsgálja és követi őket. Bailey szerint a MERC-alkatúak másokra úgy hatnak mintha „földön-kívüli szemeik” lennének, holott a mások számára vizsgálónak tűnő tekintet mögött valójában nem éreznek és nem gondolnak semmit.

A MERC távolságtartása a komputer és más elektromos gépek iránti szeretetében is megnyilvánul. Úgy tűnik, mintha ezekben a gyors és személytelen gépekben saját tükörképét találná meg.
     A MERC legkedveltebb játéka, szórakozása a film. A filmnézés lehetővé teszi a számára, hogy hátradőljön és állandóan változó képeket nézzen. A MERC-nek nyughatatlan szelleme van, mely folyton új élményeket, izgalmakat kíván, ezért túl nyugtalan ahhoz, hogy könyvet olvasson. [Milyen ismerős kép: mintha mai korunkról vett látleletről lenne szó. Így is van, hiszen a vallás, az önmérsékletre való nevelés megszűntével a minden emberben benne szunnyadó szifilisz-miazma gát nélkül tör utat magának, sőt, minden reklám, minden média-kínálat ezt segíti elő, ezt hozza ki az emberekből.]
     Bailey szerint a MERC-alkatot különösen a földön-kívüli bűvöli el. [A rengeteg hátborzongató fantasztikus film is a MERC ezen oldalát célozza meg az emberekben.] Ez odáig mehet, hogy maga a MERC-alkat olyan hatást kelt, mintha valamilyen titokzatos világból származna.

Bailey doktor arról számolt be, hogy sok MERC-embert ismert, akik nem tudtak nyugodtan állni, nem azért, mert nyugtalanok vagy idegesek voltak, hanem azért, mert szellemi, lelki labilitásuk a testükre is kihat, és ezért izmaikat nem képesek mozdulatlanul tartani. Az az erőfeszítés, hogy ne mozogjanak, túl nehéz a számukra. Ebből következik az is, hogy a MERC-ember rendszerint nem szeret vidéken, falun, a természetben élni, sőt fél ott. Kifejezetten városi ember, aki a város mesterséges atmoszférájában érzi jól magát. Ezzel van összefüggésben az is, hogy a MERC erősen művi módon elkészített ételeket szeret, és az egyszerű, de természetes, egészséges koszt nem elégíti ki.

Mindezek után nem meglepő, hogy a MERC nagyon magányos lehet, hiszen senki nem köt barátságot szívesen egy ilyen alkatú emberrel, és a MERC is nehezen tud kapcsolatot találni másokhoz. Ezért a MERC idegenül érzi magát ebben a világban.
     Bailey doktor véleménye szerint a zsidók között sok a MERC-alkat, hiszen ők a világon mindenütt kisebbséget alkottak. A zsidók közismerten éles eszűek, jó az alkalmazkodó képességük, és tartózkodásuk sokszor már arrogánsnak tűnik. Mind ezek a vonások jellemzőek a MERC-re. [Talán ennek az is az oka, hogy a kisebbségek, tehát nem csak a zsidók, gyakrabban házasodnak egymás között, következésképpen a betegségeiket, jelen esetben a szifilisz-miazmát erősebben adják tovább generációkon át.]
     Ez az idegenség-érzés a MERC-alkatúakból olykor kétségbeesést, sőt halál utáni vágyat idéz elő, ez utóbbi a szifiliszes típusokra, mint például Aurum, Syphilinum nagyon jellemző.
     Bailey doktor kezelt egy MERC-asszonyt, akinek a személyisége nagyon labilis volt, aki, a saját szavai szerint, attól félt, hogy többszáz én-részre hullik szét. Ezt tipikus MERC-módszerrel próbálta megakadályozni: naplót vezetett és rituálék szerint élt.

A MERC-embernek gyakran van az az érzése, hogy kettős lénye van. Az iker-lét, azaz egy ikertestvár utáni vágy nagyon jellemző a MERC meghasadt személyiségére.
     Sok MERC-alkatú ember arra vágyik, hogy tökéletesen egybeforrjon egy hozzá hasonló személlyel. Úgy tűnik, hogy a MERC-nek szüksége van saját maga tükrözésére, mindegy, hogy ez egy másik ember, vagy egy tükör. Ezért a MERC-emberekre megnyugtató hatással van – mintegy lelki stabilitást kölcsönöz nekik –, ha tükörben látják magukat, ezért lakásukban sok tükröt tartanak. Olyan, mintha a MERC-alkatnak szüksége lenne saját maga létezésének objektív bizonyságára, hiszen nincs saját identitása, és ezért ezt belülről nem tudja megkapni.

A MERC-alkat hajlamos arra, hogy mindent és mindenkit analizáljon. Bár ezáltal bölccsé válhat, de még jobban magára marad. Éles esze meggátolja, hogy elvegyüljön az emberek között. A MERC magát vagy az emberek felett vagy alatt állónak érzi, ezért nem tud őszinte barátságot kötni, mert senkivel nem tud a saját szintjén találkozni. Mint Shakespeare bolondjai, a MERC kiválóan tud másokat kiismerni, de képtelen velük kapcsolatba kerülni.

Rituálé és mágikus gondolkodás

A rituálé szeretete nagyon jellemző a MERC-alkatra. A rituálé különböző formákat ölthet: lehet kényszerviselkedés, amit gyakran a gyerekkorban lehet megfigyelni. Például egy MERC-gyerek mindent ötször csinál, ötször kopog az ajtón, ötször kavarja meg a teát, és így tovább. A számok a MERC-rituáléknál egyébként is nagy szerepet játszanak.
     Bailey-nek volt egy páciense, aki gyerekkorában ministrálás alatt transzhoz hasonló állapotba esett, amiben több volt a démoni, mint a spirituális elem. A páciensnek az volt az érzése, hogy a rituáléból erőt képes a maga számára kiszívni, hogy nagyobb hatalmat nyerjen. Egy másik MERC-alkatú ember minden új feladat előtt valamilyen szobrot rakott össze magának, ami saját elmondása szerint abban segített neki, hogy „az új helyzet energiáját összetartsa”.

A rituáléknak ez a fajtája mások számára őrültségnek tűnik, de az érintett MERC-ember számára életfontossággal bírnak. Mivel saját önérzete teljesen a környezetétől függ, ez oda vezethet, hogy félni kezd, vagy zavarodott lesz, vagy mindkettő. A rituális tárgy, mint valami szellemi, lelki állvány abban segít, hogy az új helyzet fontosságát felmérhesse, és ezáltal elérje, hogy maga ne vesszen el benne. Valószínűleg mind a tudatos, mind az automatikus rituálék azt a célt szolgálják, hogy a MERC a pszichés struktúráját megőrizhesse.

Ehhez kapcsolódik a MERC vonzódása a mágikus gondolkodás iránt, ahogy ez a természeti népeknél és a gyermekeknél megtalálható. Ez a MERC-nél abból áll, hogy mind a normális, mind a véletlen eseményeknek valami speciális, természetfeletti jelentőséget tulajdonít. Talán emögött a MERC-nek az a képessége lapul meg, hogy a külső és belső események között kapcsolatot érez, felismeri a külső jelenségek belső jelentőségét.

Hatalomvágy és kegyetlenség

Az eddig leírtak alapján nem nehéz elképzelni, hogy a MERC miért vágyik a hatalomra. Ha a gyerek nem kapja meg azt, amit akar, akkor káoszt idéz elő. Ha a diktátor nem kapja meg azt, amit akar, akkor öl. A különbség csak graduális. Egyes MERC-ember annyira távolságtartó, hogy más emberek érzéseire egy gondolatot sem veszteget. Ezen kívül az is szerepet játszik, hogy a MERC különlegesnek érzi magát. A MERC ily módon felfújt egoját ösztönös mediális érzései még táplálják is. Mindez együtt olyan személyiséget ad, aki legyőzhetetlennek érzi magát. Azok a mágusok, akik a rituálék által hatalomra tesznek szert, szintén ebbe a típusba tartoznak, csakúgy, ahogy a diktátorok is.
     Bailey doktor itt mesélte el, hogy sok MERC-páciense el volt bűvölve a diktátoroktól. Még az egyáltalán nem kellemetlen MERC-alkatú embert is megigézi a hatalom és a kegyetlenség. A maga nagyságában és képességeiben biztos MERC-ember valóban nagyon jól tud parancsokat osztogatni.

A MERC-személyiség ugyanannyira elbájoló és okos, mint amilyen kiszámíthatatlan és veszélyes. Mindent megígér, és játszik az emberek gyengeségeivel, és a dicsőség és az önbecsülés utáni vágyukkal. Bár szellemileg egészségesnek látszik, olykor elképesztő fenyegetéseket és ígéreteket mond. A MERC-ember szeret és tud teátrális lenni, és ez sokszor nagy előnyhöz juttatja, különösen, ha politikus. Saját táborát erősíti azáltal is, hogy hozzá hasonló emberekkel veszi körül magát. A MERC-zsarnok teljesen érzéketlen az általa okozott szenvedés iránt, minden tettét ügyesen igazolni tudja, és gyorsan elfelejti, amire nem akar emlékezni.
     A MERC-ember a demokratikus intézmények unalmas ide-oda tologatását nem bírja elviselni, ezért gyalázatos hivatalnok. Ő inkább a gyors lépések híve, szereti a hirtelen drámai változtatásokat.

A kegyetlenségre való hajlamának ahhoz van köze, hogy olyan emberi érzéseket, mint szeretet vagy megbánás tudatosan ki tud kapcsolni. A MERC képes magának azokat az érzéseket kiválasztani, melyek előnyösek a számára. Minden érzést tetszése szerint be- és ki tud kapcsolni. Szívtelen és szentimentális, nagyvonalú és fukar, erőszakos és könnyekhez közel álló – a MERC mindezen érzelmeket tetszése szerint váltogatja és használ fel a saját céljaira.

A MERC mindent lát, mindent felismer, de eközben nem érez semmit. Saját légbuborékjából egy idegen világra tekint, egy olyan világba, melytől elszakadtnak érzi magát, és amit mégis megpróbál manipulálni, rendszerint nagyon sikeresen.
     Egy kétéves gyerek megtanulja a környezetét manipulálni, de ahogy nő, emberi módon megtanulja megosztani a sajátját másokkal, megtanul másokat megérteni és szeretni. De vannak olyan gyerekek [és korunkban egyre többen], akik soha nem nőnek fel, akik a szociális és erkölcsi fejlődésen soha nem haladnak tovább, hanem ehelyett továbbra is megpróbálnak másokat kihasználni, manipulálni, mintha azok élettelen tárgyak lennének.

A MERC-portré végén egy nagyon fontos tudnivalóra kell felhívni a figyelmet. Soha nem szabad elfelejteni, hogy a MERCURIUS SOLUBILIS homeopátiás szer a szifilisz-miazma elsőszámú szere (és anti-szikotikus hatása is van)! Ezért nagyon sok embernek szüksége van rá az alkati kezelés során, függetlenül attól, hogy alkatukban van-e, és ha igen mennyi az itt bemutatott MERC jellegzetességekből. A MERC-tulajdonságok egyike másika mindenkiben megtalálható, de ettől még nem lesz direkt MERC-alkatú. Ugyanakkor korunkban egyre több a kifejezetten MERC-alkatú ember, amiért a modern életvitel, köznevelés és elpogányosodott világ a felelős. Ha ez így halad tovább, a MERC-alkatúak túlsúlyba kerülnek, és akkor miután már nem lesz elég született „áldozatuk”, akiket terrorizálhatnak, egymásnak fognak esni, ez lesz a szép új világ, melyen a ma politikusai és médiairányítói rendületlenül dolgoznak.

Feltéve: 2013. június 13.


VISSZA A SZIFILISZ MIAZMÁHOZ

VISSZA A MIAZMÁKHOZ




KEZDŐLAP         ÉRDEKESSÉGEK         HÍREK         SAJÁTVÉR TERÁPIA         ELMÉLETI HOMEOPÁTIA

GYAKORLATI HOMEOPÁTIA            ALKATI KEZELÉS            GALÉRIA            GYAKORI KÉRDÉSEK

LEGÚJABB FRISSÍTÉSEK            KERESÉS A HONLAPON            KAPCSOLAT            HASZNOS LINKEK