Jó reggelt! – Jó napot! – Jó estét! – Kellemes és hasznos időtöltést kívánok a honlapon! dr. Élthes Eszter


GYAKORLATI HOMEOPÁTIA


Ennek az oldalnak a tartalma:
       1. A Schüßler sók
       2. A homeopátiához jó ítélőképesség szükségeltetikk
       3. A mindenáron való újítás, változtatás őrülete a homeopátiát is elérte


1. A SCHÜSSLER SÓK

Nagyon sok olyan levelet kapok, melyben a Schüssler sókkal kapcsolatos kérdéseket tesznek fel. Most néhányat közlök ezekből:

„Egyáltalán mi a különbség a Schüssler sók és a homeopatikus készítmények között? Van D és C potenciálás mindkettőben. Eddig azt gondoltam az egyszerűbb átláthatóság az indikációkban szól a Schüssler javára, de maga a fizikai szintre való hatás ugyanaz. Miért lenne más hatása ugyanannak a szernek? Ön mit gondol erről?
     A másik gondom az a tanács, hogy szedjünk be hetente havonta bizonyos szereket. Nekem ellentmondásnak tűnik azzal szemben, hogy hosszasan szedni valamit nem tanácsos. Vagy a heti-havi dózis nem minősül ennek?”

„Olvastam a honlapján, hogy egy hölgynek azt ajánlja, hogy csak egy »nyugodt« időszakban szedjen Schüssler sókat. Ezt viszont nem igazán értem. Én úgy értelmezem a homeopátiás kezelést, mint egy élethosszig tartó kezelési módot. Főleg az első időszakban szinte állandóan szed az ember valamit. Vagy éppen szert vált, vagy a várakozás időszakában van. Tehát egyik sem holt időszak. Most ahogy haladunk mindannyian a tisztítással, számításaim szerint legalább 2-3 évig lefoglal bennünket ilyen vagy olyan szer intenzív szedése. Így viszont, ha a homeopátia és a Schüssler só nem mehet párhuzamosan, nem igazán látom át, hogy mikor kerülhetne sor a sók szedésére? – Kérdésem: Sort keríthetek egyáltalán valamikor Schüssler sóra? És miért zavarja egyik kezelési mód a másikat?
     Én úgy értelmezem a homeopátiát és a Schüssler sókat, hogy együtt nem igazán ajánlott szedni, bár a neten mindenütt azt írják, hogy a kettő nem ugyanúgy hat. Persze leírni sok mindent lehet, hiteles forrás nagyon kevés van. A napi 3x1 tabletta 3 vagy akár 6 hónapon keresztüli adag kicsit üzletízű. Soha nem szedtem így. Egyszerűen anyagilag nem lehet azt bírni. És mégis hatott.”

„Elkezdtem a salaktalanítást a Sulphur-ral. Előtte én bizonyos időközönként szedtem Schüssler sókat. Ha tart ez a salaktalanító kúra, szabad ezekből is szedni, vagy ezek szintén megzavarják a kúrát?”
     „Elkezdtem a salaktalanítást a Sulphur-ral. Előtte én bizonyos időközönként szedtem Schüssler sókat. Ha tart ez a salaktalanító kúra, szabad ezekből is szedni, vagy ezek szintén megzavarják a kúrát?”
     „Schüssler sót és a homeopátia lehet egyszerre alkalmazni?”

A honlap indulásakor, tehát már csaknem harmadik éve fent van a KÖNYV- ÉS HONLAPAJÁNLÓ oldalon a NÉMET NYELVŰ HOMEOPÁTIÁS KÖNYVEK között Günther H. Heepen: SCHÜSSLER-SALZE – 12 MINERALSTOFFE FÜR IHRE GESUNDHEIT című könyvének borítója, és mellette e rövid szöveg:
     „E honlap szerzője nem ért egyet azzal az elgondolással, hogy a Schüßler-sók helyettesíthetik a klasszikus homeopátiát. Mindazonáltal, kiegészítésként a gyakorlatban, hasznosnak tartja e szerek bemutatását, hiszen más elméletre alapozva a homeopátia mindegyiküket használja.
     Schüßler a Virchow-féle elméletet keverte a homeopátiával, ami Risch szerint olyan, mintha a tüzet a vízzel akarnák vegyíteni. E sók jelentősége tehát nem az összefoglaló nevüket adó feltaláló elméletében, hanem a homeopátiás gyógyszerként való alkalmazásukban rejlik.”

E pár mondatban tömören összefoglaltam mindazt, amit a Schüssler-sókról tudni kell.
     A Schüssler-sók nem mások, mint homeopátiás szerek. Attól nevezik őket Schüsßler sóknak. hogy Wilhelm H. Schüßler (aki egyébként mástól szedte az ötletét, és ezért sokáig pereskedett az eredeti ötletgazdával – legalábbis Dr. Burnett így meséli) azt állítja, hogy egyedül ezzel a 12 sóval minden nyavalyát meg lehet gyógyítani.

Az 1821-ben született Wilhelm Schüßler miután érettségi nélkül elvégezte orvosi tanulmányait, praxist nyitott, ahol körülbelül 20 évig homeopátiával kezelte betegeit. Schüßler eközben Hahnemann-nak se a krónikus betegségekről, se a miazmákról szóló elméletét nem alkalmazta betegeinél. Nem csoda, hogy emiatt nagyon zavarónak találta, hogy ugyanarra a betegségre minden betegénél más és más homeopátiás szert kellett keresnie, ami sok időbe és nagy odafigyelésbe került. Ezért olyan gyógymódot keresett, mely kevés szert használ. Ekkor figyelt fel Jakob Moleschott holland tudós tanulmányára, aki azt fedezte fel, hogy az ásványi sók mekkora jelentőséget játszanak az emberi szervezet működésében.
     Schüßler ezután elégetett hullák hamvait analizálta, így állapította meg, hogy melyik szervben melyik só fordul elő a legnagyobb arányban. Ezután a homeopátiában tanultak alapján dolgozta ki azt az elméletét, hogy az a só gyógyítja meg egy szerv betegségeit, amelyik az adott szerben a legnagyobb mennyiségben fordul elő.
     Ezt a homeopátiás gondolatmenetet gyúrta össze Virchow elméletével, vagyis azzal az állítással, hogy – nagyon leegyszerűsítve –: a betegség a sejtben kezdődik, tehát a gyógyszert a sejtbe kell bejuttatni, hogy hatni tudjon. Hogy Schüßler a sóit bejuttassa a sejtekbe, ehhez megint a homeopátiát használta fel, vagyis szereit ugyanúgy készítette el, ahogy azt Hahnemann előírta.
     Ezért mondja Risch, hogy Schüßler megpróbálta a tüzet a vízzel vegyíteni, hiszen a homeopátia és Virchow-sejtelmélete semmilyen módon nem egyeztethető össze.

Mindezek után – szerintem – kimondható, hogy az ú. n. Schüßler sók nem azért hatnak, amiért Schüßler állítja, vagyis 1) nem azért, mert behatolnak a sejtekbe, hanem azért, mert a szervezet irányító központjára hatnak – mégpedig elsősorban energikus úton átadott információ útján és nem anyagában, és 2) nem azért, mert Schüßler a hullákban megtalálta őket, hanem azért, mert a természetben nincs olyan anyag, amit a homeopátia elvei alapján ne lehetne potenciálni, és ezáltal a gyógyításban felhasználni. Ráadásul Schüßler sói – mint a legfontosabb szerves anyagok – a homeopátiában is használatos szerek voltak és most is azok!

Hogy napjainkban miért örülnek akkora népszerűségnek a Schüßler sók, annak ugyanaz az oka, amiért Schüßler „feltalálta” őket: 12 szer kevesebb, mint legalább 400 szer (Risch professzor szerint és szerintem is, ennyi szer bőven elég a homeopátiában), sokkal kevesebb munkát igényel felírásuk, mint a tünetek alapos kikérdezése, kirepertorizálása.
     Napjaink embere mindig valami újat és valami látványosat szeretne kapni, és sok bajában könnyen és szívesen hisz az ígérgetőknek. Ráadásul a Schüßler sókhoz, tanfolyamokhoz különböző méréseket is társítottak, amiknek szintén kevés közük van a klasszikus homeopátiához, de nagyon tudományosnak hatnak. (Hogy ez az új divat mennyire terjed, azt magam is megrökönyödve tapasztalom az MHOE hivatalos lapjának újabb és újabb számaiban. Már ott is alig van szó a klasszikus, hahnemanni homeopátiáról, ott is mindenféle új eljárást propagálnak, ahelyett, hogy a miazma tant, azaz a krónikus betegségekről szóló elméletet tárgyalnák, népszerűsítenék.)

A Schüßler sók tehát nem mások, mint normális homeopátiás szerek. Előállításukban, alkalmazásukban semmi különbség nincs. Adagolásuk, hatásuk semmiben nem különbözik a homeopátiás Materia Medicában leírtaktól. Ezért egy beteg számára semmilyen más jelentőséggel nem bírnak, mint bármely más homeopátiás szer, amiket akkor kell szedni, ha a tünetek megkívánják.

Ugyanakkor Schüßler elmélete mára már kifejezetten kártékonnyá vált. Az ő korában, tehát a 19. század közepe táján nyilván sok embernek segített e szerekkel (ahogy más homeopata is, aki nem Schüßler sóként, hanem egyszerű homeopátiás szerként írta fel őket), mert az akkori betegségek jelentős része akut eredetű volt. Viszont ma, amikor már mindannyian krónikus nyavalyáktól szenvedünk, a Schüßler sók legfeljebb csak enyhülést vagy időleges panaszmentességet tudnak elérni, tartós gyógyuláshoz egyszerűen kevesek!
     Schüßler se a homeopátia elvével, se a krónikus betegségek természetével nem törődött. Jobban mondva figyelmen kívül hagyta ezeket, amikor olyat mert állítani, hogy az ő 12 szerével az ember minden betegségét meg lehet gyógyítani. Ez az egyik káros hatása.
     A másik az adagolási előírása: Ahogy a fent idézett levelek egyikében írja valaki: a Schüßler sók szedését hónapokon keresztül ajánlják – ez óriási felelőtlenség! Aki ilyet tesz, annál előbb-utóbb fellépnek a gyógyszervizsgálati tünetek, vagyis azok a panaszok, melyeket, ha lenne neki, a homeopátiás szer meg tudna gyógyítani. Ne felejtsük: egy homeopátiás szer úgy hat, mint jégtörő Mátyás: ha jeget talál, feltöri, ha nem talál, ő csinál.

Mindezekből logikusan következnek a fenti kérdésekre adandó válaszok:
     A Schüßler sókat bármikor lehet szedni, ha a tünetek ezt indokolják! Az anti-miazmatikus szerek között nagyon jól elférnek! A salaktalanítás alatt nem azért nem ajánlom szedésüket, mert „ezek a sók és a homeopátia nem fér el egymás mellett”, vagy a még cifrább állítás alapján: „a neten mindenütt azt írják, hogy a kettő nem ugyanúgy hat”, hanem azért, mert a salaktalanítást akkor kell elvégezni, amikor nincs semmilyen akut panaszunk! Ha a salaktalanítási kúra alatt mégis fellép valami akut tünet, amit nem tudunk, nem akarunk elviselni, akkor félbe kell szakítani a kúrát, és az akut panaszra megfelelő szereket kell szedni, ezek lehetnek akár Schüßler sók is. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezek is homeopátiás szerek, benne vannak minden repertóriumban és MM-ben.

Hogy mindenezek ellenére miért ajánlottam magam is a honlapon a Schüßler sókról szóló könyvet, nagyon egyszerű: Mert ezek a szerek fontosak, és sokszor könnyebben és gyorsabban kikereshetőek, mint egy bonyolult repertorizálással. És mert felhívják a figyelmet az ásványi sók fontosságára!
     A 12 sóból 10-nél a szokásos potencia nagysága megegyezik a klasszikus homeopátiában használttal. A Silicea (Nr. 11) és a Natrium muriaticum (= Natrium chlorid) (Nr. 8) azonban sokkal fontosabb szer, mint a többi, mindkettő komoly alkati, sőt a Silicea anti-miazmatikus szer is, amelyeket gyakrabban használnak alkati kezelés során magas potenciában, mint akut panaszoknál alacsony potenciában.

Megismétlem: a Schüssler sók egyszerűen homeopátiás szerek. Minden egyéb állítás, téves elmélet és egy üzlet része. És ezért úgy kell szedni őket, ahogy a többi homeopátiás szert: Vagyis betartva az adagolási szabályokat és az egyéni tünetek alapján!

Kiegészítés:

A homeopátiában szó volt már akut, krónikus, salaktalanító, anti-miazmás és organotrop szerekről, valamint nozódákról. És arról is, hogy bár a homeopátiás szereket a tünetek összessége szerint, vagyis nem betegségre, hanem mindig a „betegre” kell kiválasztani, de azért – a krónikus betegségeknél bizonyos szereket – a salaktalanításra, a miazmák leküzdésére – mindenkinél be kell vetni. Nos, a Schüßler sókat leginkább az organotrop szerekhez lehet sorolni, vagyis van szerv-specifikus jellegük. Ezért hatásosak olyankor, ha a betegség még csak egyetlen szervre lokalizálódott. Ilyenkor nagy segítséget jelenthetnek, és – ahogy fentebb már írtam – könnyű őket kikeresni. A probléma akkor kezdődik, amikor a betegség nem egy adott szervre korlátozódik: Ilyenkor egyedül a Schüßler sókkal való kezelés nem más, mint palliatív, azaz tüneti kezelés, ami nem gyógyít, csak egy időre elnyomja a panaszokat. Az ilyen eseteknél a Schüßler sók, azaz az ásványi sókból készített homeopátiás szerek, a „nagy” alkati és anti-miazmás szereket követően, azokat kiegészítve – hasonlóan az organotrop szerehez – tesznek jó szolgálatot.


Feltéve: 2014. február 1.


2. A homeopátiához jó ítélőképesség szükségeltetik

A homeopátia gyakorlásához számos sok minden kell, például precizitás, mértékletesség, koncentrálás, „beleérzés” stb. Mindezeken túl, jobban mondva előtt azonban elsősorban jó ítélő-, felismerő- és megkülönböztető képességre van szükség.
     Ez utóbbi képességek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki a megfelelő gyógymódot meg tudja találni. A helyes szer kiválasztásához ugyanis nem csak azt kell tudni megállapítani, hogy akut vagy krónikus problémáról van-e szó, hanem azt is, hogy a betegség milyen fajtájú, és hogy a beteg milyen állapotban van. A szakirodalom e problémára sokszor a Phosphort hozza fel példának, amit olyan betegnél, akinek már előrehaladott tbc-ben szenved, tilos beadni, még akkor is, ha tünetei leginkább erre a szerre mutatnak. Egy legyengült beteg szervezet ugyanis egy nagy szerrel, amit betegsége elején kellett volna kapnia (de nem kapott), később gyakran már nem tud „megbirkózni” (az annyira „sokat”, heves reakciót válthat ki belőle, ami már meghaladja erejét), és ezért a szer még árthat is neki. Ilyenkor más, kisebb szert, illetve szereket kell keresni a pillanatnyi tünetek alapján, amiket felváltva kell beadni. (A régi tapasztalt homeopata orvosok az ilyen esetekre az organotrop, és a vérkeringést, az anyagcseretermékek gyorsabb kiválasztását elősegítő, az esetleges gyulladások megszüntetését szolgáló szereket ajánlják.)
     Ezt természetesen csak az tudja megtenni, aki rendelkezik – legalább 1 – jó repertóriummal. Mint már a honlapon többször írtam, repertórium – és materia medica – nélkül NEM LEHET HOMEOPÁTIÁS KEZELÉSBE fogni. Az alapelveket meg lehet a honlapról ismerni, a helyes szerek kikereséséhez azonban elengedhetetlen a repertórium! Aki nem akar repertorizálni, az ne fogjon bele a kezelésbe!

Tehát a helyes szer kikereséséhez nem csak magát a betegséget, hanem a beteg korát, általános állapotát is figyelembe kell venni. Azon felül, hogy meg kell tudni állapítani, hogy a panaszok akut vagy krónikus betegségből származnak, azt is meg kell tudni ítélni, hogy a kezelést mivel kell és szabad elkezdeni. Alkati kezelést egy idősebb páciensnél, akit ráadásul sok betegség gyötör, csak akkor érdemes lefolytatni, ha előbb megfelelő „kondícióba” sikerül hozni.
     És azt is meg kell tudni ítélni, hogy a betegség súlyossága nem teszi-e szükségessé – átmenetileg, a nagyobb baj elkerülésének megelőzésére – az azonnali „hagyományos” kezelést. Például, ha valaki hirtelen sokkos állapotba kerül, akkor a gyors homeopátiás segítség (Acon, Arn, Carb-v stb.) mellett infúzióra és „hagyományos” gyógyszerekre is szüksége lesz, és ezt ilyenkor nem szabad visszautasítani! (Lásd erről a honlap következő cikkét.)

Ez a honlap egyértelműen a klasszikus homeopátia oldalán áll, vagyis azt tanítja, hogy a krónikus betegségeket nem lehet, sőt, TILOS alacsony potenciában, helytelen adagolással kezelni! Ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy a beteg állapota sokszor nem teszi lehetővé a krónikus betegségek kezelésénél alkalmazandó szabályokat, és a beteg érdekében az ilyen eseteket feltétlenül fel kell tudni ismerni!


Feltéve: 2016. április 29.


3. A mindenáron való újítás, változtatás őrülete a homeopátiát is elérte

[Már kész voltam az alábbi cikkel, amikor észrevettem, hogy e témában három és fél évvel ezelőtt már jelentettem meg egy írást: lásd a MODERN HOMEOPÁTIA című cikket. Ennek ellenére nem törlöm e már megírt újabb cikket, de e felfedezés megerősített abban az elhatározásomban, hogy a jövőben még szigorúbban fogom venni ezt a döntésemet: NEM VÁLASZOLOK TÖBBÉ OLYAN KÉRDÉSEKRE, MELYEKRE A VÁLASZOK MEGTALÁLHATÓK A HONLAPON.]


Egy levélíró arról érdeklődött, hogy az interneten talált és részletesen leírt „kis”, illetve „új” homeopátiás szerekről mi a véleményem. Nos, amint ezt már számos helyen megfogalmaztam, ez a honlap a klasszikus homeopátia elveit követi, amit az élet minden területén a hagyományt tisztelő, a múlt értékeire és tapasztalataira alapozott konzervatív életszemléletnek is lehet nevezni. Az emberiség és a tudomány történetében mindig is szemben állt egymással a régi kipróbálthoz, beválthoz ragaszkodó és a minden értelmes ok nélkül folyton újat kereső, állandóan változásokat sürgető két tábor. Mindazonáltal napjainkban, vagyis a média korában az e két tábor között évszázadokig fennálló viszonylagos egyensúly vészesen megbomlott az utóbbi javára, és ma már alig léteznek olyanok, akik valóban kitartanak a régi bevált elvek, módszerek, anyagok mellett; helyette inkább – vagy meggyőzve, vagy csupán megalkudva – maguk is úsznak az árral, és ezért ők is folyton az újdonságokat támogatják.
     A honlap abszolút függetlenségének az is egyik jele, hogy azok közé tartozik, akik minden divatos áramlat – magyarul: őrület – ellenére, előnyben részesíti a józan ész tapasztalatát és a nagytudású elődök tanítását.

Ezen elvet követve a fenti kérdésre az a válaszom, amit a homeopátia valóban avatott, a mainál sokkal jobban képzett, és a magukat a gyakorlatban ezerszer kipróbált homeopaták vallottak, és amit a honlapon már több helyen idéztem.
     Például fentebb a Schüssler sókkal kapcsolatban, ahol ugyanerre a kérdésre többek között ezt írtam: „Hogy napjainkban miért örülnek akkora népszerűségnek a Schüßler sók [mondhatnánk minden újonnan feltalált kis szer, melyekről a levélíró a véleményemet kérdezte], annak ugyanaz az oka, amiért Schüßler »feltalálta« őket: Tizenkét szer kevesebb, mint legalább négyszáz szer (Risch professzor szerint és szerintem is, ennyi szer bőven elég a homeopátiában), sokkal kevesebb munkát igényel felírásuk, mint a tünetek alapos kikérdezése, kirepertorizálása. Napjaink embere mindig valami újat és valami látványosat szeretne kapni, és sok bajában könnyen és szívesen hisz az ígérgetőknek. Ráadásul a Schüßler sókhoz, tanfolyamokhoz különböző méréseket is társítottak, amiknek szintén kevés közük van a klasszikus homeopátiához, de nagyon tudományosnak hatnak. Hogy ez az új divat mennyire terjed, azt magam is megrökönyödve tapasztalom az MHOE hivatalos lapjának újabb és újabb számaiban. Már ott is alig van szó a klasszikus, hahnemanni homeopátiáról, ott is mindenféle új eljárást propagálnak, ahelyett, hogy a miazma tant, azaz a krónikus betegségekről szóló elméletet tárgyalnák, népszerűsítenék.”
     Ebből az idézetből kiderül, hogy a folyton valami mást hajkurászó embertípus mellett még egy másik, tipikusan mai emberfajta létezik: a kényelmes, aki retteg az alapos munkától, felkészüléstől. Persze valószínű, hogy az első típus alapmotivációja is ugyanez: azért keresi az újat, mert abban reménykedik, hogy talál végre valamit, valami csodaszert, ami azonnal hat, és így megkíméli őt az alapos munkától.

Hahnemann maga, és elvhű követői is, a kezdetektől fogva minden a természetben található és az ősrégi tapasztalat szerint valamilyen specifikus hatást kifejtő anyagból megalkották a homeopátiás szereket, úgy hogy a homeopátia felfedezése után alig pár évtizedre a klasszikus homeopátiában már megvolt a ma is használatos szerek túlnyomó többsége. Ugyan ez a szerlista soha nem lett hivatalosan „lezárva”, de az újabb és újabb szerek tömege csak a mi korunkban árasztotta el a piacot és az internet oldalait. De ez a mindenáron újítani szándékozó tendencia nem csak a szerek, hanem az ajánlott módszerek, kúrák, adagolások területén is megfigyelhető.
     Ez a honlap azonban nem követi ezt a divatot, ezt az élet- és munkaszemléletet, sőt kifejezetten ellenzi, és ellenáll neki. Csak akkor keres és fogad el változást, ha a régiről bizonyítottan kiderült, hogy nem vezet célhoz, vagy korrekcióra szorul. Ez a véleményem konzervatív beállítottságom mellett, a régi nagy homeopaták tanításán alapszik.
     A honlap idevonatkozó néhány megállapítása, melyek már régóta fent vannak az interneten, így hangzik: 1. Az alkati szerek bemutatásánál: „Mint fentebb már szó volt róla, a homeopátiában több irányzat létezik: egyesek a krónikus betegségeknél kis szereket is használnak, kis szerekből is „csinálnak” alkati szereket, míg a klasszikus irányzat követői szerint csak a mélyre ható polychrestek képesek a krónikus betegségeket gyógyítani. És mivel ezekből nincs olyan sok, az alkati kezelésnél sem jöhet sok szer szóba.”
     2. A Mely homeopatikus szerek egyúttal alkati szerek is című fejezetben: „Vannak továbbá olyan alkati szerek, melyek az előbb felsoroltaknál kevésbé mélyre hatóak, de azért ahhoz elég erősek, hogy az előzőekkel felváltva eredményt érjenek el. Ezeket a szereket az akut betegségeknél, panaszoknál is gyakrabban alkalmazzák.”
     3. A homeopátiás gyógyszerek változatlan potenciában történő ismételt adagolása nem megengedett eljárás című cikkben: „Hahnemann tanítása szerint minden bevett adag potenciája a közvetlen korábbi, és közvetlen követő adag potenciájától valamelyest eltér, hogy ezzel az életerőt soha ne érje bármilyen nem-kívánt ellenhatás, mely a változatlan potenciában ismételt adagoknál minden esetben megtörténik. Az alkati kezelés tehát csak úgy végezhető, ha az alkalmazott szer polychrest és olyan magas potenciájú, hogy képes a szervezet belsejébe hatolni és ott a megfelelő (Hahnemann szerint az életerőre) hatást kifejteni, mintegy átprogramozni a szervezet öngyógyító centrumát.”

Mindezen megállapításokból az következik, hogy a klasszikus homeopátia mindenekelőtt a már ezerszer kipróbált és bevált, régóta ismert szereket használja. Ez az elv az alkati kezelésben, azaz a krónikus betegségek gyógyításában még hangsúlyosabban érvényesül. Ugyanakkor számolni kell azzal a ténnyel, hogy az emberi szervezet idővel minden anyaghoz hozzászokik. Ezt a jelenséget magunk is ezerszer megtapasztaljuk: bármilyen új gyógynövényt, kozmetikai szert, egyszerű szappant, sampont, vagy bármi egyebet használunk, örömmel fedezzük fel, hogy szervezetünk milyen jól reagál rá. Aztán mikor ennek örömére rendszeresen kezdjük el az említett szert használni, kiderül, hogy vagy már semmilyen pozitív hatást nem fejt ki, vagy ellenkezőleg, talán még káros is. Lásd ezzel kapcsolatban a honlapon A tartós gyógynövény fogyasztás következményei című cikket, és fentebb a 3. pontban Hahnemann intéseit.
     G. Risch a gyógynövények tartós fogyasztásával kapcsolatban többek között ezeket írta cikkében: „Minden gyógyszerként bevett szer kivált valamilyen hatást. Ha egy gyógyszert tartósan adagolnak, akkor annak hatása alól az életerő nem tudja kivonni magát. A tartós gyógyszerszedés ingere kizökkenti az életerőt egyensúlyából, és krónikus betegség alakul ki. Nagyon fontos tudni, hogy nem csak a valóban mérgező anyagoknál történik ez így, hanem a teljesen ártalmatlan növényeknél is, mint például a macskagyökér vagy kamilla. Ezek tartós szedése az elsődleges hatásukon kívül a szervezetben egy másodlagos hatást is kiváltanak, ami már az életerő reakciója az őt érő tartós ingerre. Ezen eset óta sok mindent, amit az emberek fogyasztanak, legyenek bármilyen hangosan hirdetett »természetes gyógynövények«, nem tartok ártalmatlannak. Különösen akkor nem azok, ha tartósan, szünet nélkül szedik.”

E tapasztalatot felhasználva a krónikus betegségek homeopátiás kezelésében érdemes, sőt olykor kikerülhetetlen a helyesen megválasztott nagy szerekkel végzett kúrák (melyek alatt a szerek potenciáját állandóan változtatni kell) közé „kis” szereket is beiktatni. Ezt a módszert különösen Dr. Burnett alkalmazta igen sikeresen, aki nem a szerek potenciáját váltogatta, hanem magukat a szereket. Az akut betegségek gyógyításánál ez utóbbi eljárás különösen hatásos, ezért ezt érdemes alkalmazni.

Mindazonáltal ezen „kis” szereket is sokkal célszerűbb a régen bevezetett homeopátiás gyógyszerekből kiválasztani, és nem az elmúlt évtizedekben felfedezettekből. És akármilyen jól is reagál a szervezet az ilyen „kis” szerre, azt végképp nem szabad elfelejteni, hogy ezek egyedül soha nem lesznek képesek a gyógyítást elvégezni, csak arra szolgálnak, hogy a szervezet reakcióerejét ébren tartsák, vagy fokozzák. Körülbelül száz évvel ezelőttig a homeopátia a hivatalos orvoslásban is bevált módszer volt, nagyon sok kórházban gyógyították homeopátiával a betegeket. Ezért ezekben az időkben sokkal nagyobb volt a lehetősége, hogy a homeopátiás szereket kipróbálják, működésüket ellenőrizzék. Ez a gyakorlati tény is azt az elvet támasztja alá, hogy bízzunk jobban – a „kis” szerek esetében is – a régi nagyok bevált szereiben és eljárásaiban, és ne hagyjuk magunkat megtéveszteni az újításoktól!

Végezetül egy konkrét példa az elmondottakhoz: A Hekla lava (Hekla, vagy Hecla) nevű új homeopátiás készítmény az Izland szigetén található Hekla-vulkán lávahamujából készül. Alkalmazását a homeopátiában annak a megfigyelésnek köszönheti, hogy az ott legelt tehenek állkapcsán nagy csontkinövéseket figyeltek meg. A homeopaták nagy örömmel potenciálták a lávahamut a homeopátia azon alapelvében bizakodva, hogy egy betegséget az az anyag gyógyít a legjobban, amelyik képes azt előhívni. Úgy gondolták, hogy a Hekla lava képes lesz a rákot gyógyítani, hiszen tumorokat idéz elő. Nos, a Hekla valóban alkalmas a csontkinövések eltüntetésére egészen addig, amíg ez a kinövés nem rákos eredetű. Ugyanakkor magát a rákbetegséget, a karcinómát nem tudja befolyásolni, ezek gyógyítására a jól bevált anti-miazmatikus szerekre , nagy polychrestekre van szükség.

Feltéve: 2017. szeptember 8.

VISSZA




KEZDŐLAP         ÉRDEKESSÉGEK         HÍREK         SAJÁTVÉR TERÁPIA         ELMÉLETI HOMEOPÁTIA

GYAKORLATI HOMEOPÁTIA            ALKATI KEZELÉS            GALÉRIA            GYAKORI KÉRDÉSEK

LEGÚJABB FRISSÍTÉSEK            KERESÉS A HONLAPON            KAPCSOLAT            HASZNOS LINKEK