Jó reggelt! – Jó napot! – Jó estét! – Kellemes és hasznos időtöltést kívánok a honlapon! dr. Élthes Eszter


MIAZMÁK


Ez a cikk a honlap „A krónikus betegségek” és a „Miazmák” című dolgozatainak a folytatása, ezért megértéséhez ajánlott ezek elolvasása.


A TUBERKULÓZIS MIAZMA

A tuberkulózis mibenlétét, tüneteit, a betegség lefolyását, egyszóval magát a betegséget nem tárgyalom ezen az oldalon, hiszen ezeket a tudnivalókat más helyeken részletesen meg lehet találni. Sokkal inkább arról lesz itt szó, hogy mit tanít a klasszikus homeopátia a tuberkulózisról, elsősorban annak öröklött formájáról.

Miként a Miazmák bemutatásáról szóló oldalon már megírtam, »Hahnemann eredetileg három miazmája mellé a homeopaták idővel még két másikat is felfedeztek, mégpedig a tüdőbaj (tuberkulózis) és a rák miazmát, melyekről ugyan tudták, hogy eredetileg az előzőek kombinációjaként keletkeztek, de azt is látták, hogy idővel „önállósodtak” és saját jellegzetességeket alakítottak ki, sőt, hogy már egyszer kialakulva maguk is örökletesekké váltak. (Hogy a tuberkulózis örökletes, azt akkoriban a hivatalos orvostudomány is elismerte. Lásd ezzel kapcsolatban éppen egy magyar orvos, Dr. Hollós József lentebb olvasható megfigyeléseit.)«
     A rák miazmát bemutató oldalon hosszan idéztem Yves Laborde homeopatát, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a két „kombinált” miazma, vagyis a tbc és a rák, kapcsolatban vannak egymással, úgymond „váltogatják” egymást, mind az egymást követő generációk, mind az egyén életében.
     Laborde ezt írja: »A tbc és a rák egymást felváltva jelentkeznek, mind az egymást követő generációk, mind magának az egyénnek az életében. Ez azt jelenti, hogy ha az egyik generációban felüti a fejét a tbc, akkor a másik generációban rákos megbetegedések fordulnak elő. Vagy ha valaki fiatal korában tüdőbajt kapott, idősebb korában rákos lesz. A tbc nem más, mint a rák előfutára. A rák mindig egy láncreakció végeredménye, és csaknem mindig olyan egyéneknél alakul ki, akiknek rokonai között több tüdőbajos és rákos személy található.«
     A Szifilisz kontra pszóra című tanulmányomban ezt írtam a tuberkulózissal kapcsolatban: »A szifilisz és főként a tuberkulózis hosszú steril fázisok mellett extrém termékenységet is okoz. A tuberkulózis főleg a 20 és 50 év közötti és inkább férfi népesség betegsége, vagyis azoké, akik életvitelük folytán is leginkább alkalmasak a betegség terjesztésére, akik tehát az öröklött szifilisz mellett annak következményét, a tuberkulózist is hatalmas számban átörökíthették. Ebből pusztán statisztikailag is az következik, hogy csaknem mindannyiunk ősei között bizonnyal található legalább egy szifilisszel vagy tuberkulózissal fertőzött személy. Annál is inkább, mert az „akadémiai” orvostudomány gyógyító módszerei – különösen az antibiotikum korszak óta – többnyire nem szüntetik meg a bajt, hanem csak elnyomják. Így tehát az allopátiás orvosok által gyógyultnak nyilvánított betegek valójában egész életük során tovább hordták, tovább terjesztették és tovább örökítették e betegségeket. A szifiliszről mindig is azt tanították, hogy a kórokozójával való megfertőződést, illetve a betegség kifejlődését az alkohol, a dohányzás, a rendszertelen és hajszolt életmód jelentősen elősegíti. Ez a tuberkulózisra hatványozottan érvényes. És ugyancsak érvényes mind a kettő öröklött formájára is.« – Mindezekből logikusan következik, hogy nem csak a szifilisz és a szikózis, de a tuberkulózis is ott „szunnyad” mindannyiunkban,

A tüdőbaj a 19. század végén és a 20. század elején rendkívül elterjedt betegség volt, különösen hazánkban, ezért magyar betegségnek is hívták. Abban az időben, amikor az orvostudomány még hitt a betegségek örökletességében, a lexikonokban ez állt a tuberkulózis okai között: „Kétségtelen, hogy a fertőzés létrejöttéhez bizonyos hajlam is kell, mely lehet veleszületett: satnya, fejlődésben visszamaradt szervezet. Lehet az élet folyamán bekövetkezett: leromlott testi állapot, elégtelen táplálkozás, megfeszített testi vagy szellemi munka, egészségtelen életmód: füst, por stb.; és egyéb, rendszerint fertőző megbetegedések, melyek úgyszólván megvetik az ágyát a tuberkulotikus megbetegedésnek.”

Mielőtt belekezdenék a tuberkulózis miazma bemutatásába, idézem Gerhard Risch professzor figyelmeztetését Homöopathik című könyvéből: „Egy krónikus betegség, pláne több miazma kombinációjának meggyógyítása nem történhet meg rövid idő alatt. Ehhez hónapokra, sőt évekre van szükség. Azt se követelheti a páciens, hogy panaszai egyszeriben eltűnjenek. Ehelyett a kezdetekben gyakran még ezek romlásával is számolnia kell. Mindazonáltal a homeopátia kínálja az egyetlen lehetőséget, hogy valóban meggyógyuljon, és ne csak csökkenjenek a panaszai, és hogy a későbbi destrukcióktól megmeneküljön. Tehát minél korábban veti magát alá valaki a klasszikus homeopátiás kezelésnek, annál jobbak a kilátásai minden kóros előzmény visszacsévélésére, és ezáltal a meggyógyítására.”
     Ebből az idézetből kitűnik, hogy Risch professzor szerint a krónikus betegségek gyógyítását úgy kell elvégezni, hogy a páciens „bajainak okát” fokról fokra kell – úgymond – lehámozni. Vagyis a páciens minden öröklött és szerzett terheltségét egymás után kell kezelni, abban a sorrendben, ahogy azok felszínre kerülnek. Azt is tudni kell, hogy a miazmás terhetlség miatt gyakran előfordul, hogy a legjobban kiválasztott alkati szer sem hat. Ilyenkor se a potencia megemelése, se az adagolás sűrítése nem segít, és az sem vezet eredményre, ha új alkati szert keresünk. Ilyenkor csak az segít, ha az éppen felszínen levő miazmát kezeljük, és csak miután ezzel kész vagyunk, térünk vissza az alkati szerhez.
     Ha ezt az elvet szem előtt tartjuk, értjük meg igazán, mennyire fontos a miazmák ismerete. A tuberkulózis a legtöbb homeopata szerint elsősorban a szifilisz és a pszóra miazma kombinációjából származik (bár P. Schmidt hírneves német homeopata úgy vélte, hogy inkább a szikózis és a pszóra kombinációjából). Az előbbi tézist támasztja alá az, hogy a tuberkulózis miazma tünetei rendkívüli módon hasonlítanak a szifilisz miazma tüneteire.
     Ahogy írásaimban már több ízben kifejtettem, szerintem a pszóra miazma nem létezik, Hahnemann pszórája szerintem nem más, mint a természetes öregedés, a szervezet normális elhasználódása, melyre azonban az életkörülmények döntő hatást gyakorolnak az élet minden korszakában. Vagyis, ha valaki nyomorban él, éhezik, nedves környezetben lakik, sokat dolgozik, vagy jómódban él ugyan, de egészségtelenül táplálkozik, sok alkoholt iszik, rendszeresen éjszakázik, dohányzik, nem mozog, állandó stressz éri, akkor szervezete elhasználódása is sokkal erőteljesebb, mint egy egészségesen élő embernél. Ilyen értelemben szervezetünk elhasználódását szintén miazmának nevezhetjük, hiszen életvitelünk maradandó nyomot hagy benne, akkor is, ha idővel jobban vigyázunk magunkra.
     Dr. H. M Steingassner is azt írja, hogy a pszóra a mai szemlélet szerint nem a rüh-miazma, hanem az egyén öröklött és szerzett tulajdonságainak és reakció-módjának az összessége. Ugyancsak ő számol be arról, hogy a homotoxin-tan szerint a pszóra „vissza-mérgezéses helyzet”, ami úgy áll elő, hogy a szervezet a mérgeket folyamatosan megpróbálja kiválasztani, ezeket a kiválasztásokat azonban a modern orvostudomány mindenféle módszerrel megakadályozza, ami ezáltal a test védekezési mechanizmusát tönkreteszi, a beteget elmérgezi, a betegségeket pedig a mélybe, azaz a fontosabb szervek felé tereli. (Ma ez az általános helyzet az egész népességnél.)
     Matthias Dorcsi bécsi homeopata szerint a pszórából fejlődik ki a limfatikus alkat, amit korábban skrofulás diatézisnek neveztek, és a tuberkulózis előfutárának tartottak.

Ha a pszóra alatt nem a rüh miazmát, hanem szervezetünknek az életkörülményeinkből eredő elhasználódását értjük, akkor felmerül a kérdés, hogy a tuberkulózis mely miazmák kombinációja, illetve, ha nem kombináció, akkor önálló miazma-e. A tünetek alapján az a valószínű, hogy a tüdőbaj nem más, mint a szifilisz elnyomásából, helytelen kezeléséből keletkezett önálló betegség, mintegy a szifilisz modifikációja, ahogy az AIDS is. A másik lehetőség, hogy a tüdőbaj a szifilisz és a szikózis vagy vakcinózis miazma kombinációjának következménye. Az biztos, hogy a rákot, amit a tuberkulózis előfutárának tekinthetünk, leggyakrabban az öröklött tuberkulózis plusz szerzett szikózis vagy vakcinózis kombinációja okozza. Ennek alapján a tuberkulózis valóban könnyen lehet az öröklött szifilisz plusz szerzett szikózis kombinációjának eredménye.
     Akárhogy is van, az biztos, hogy a tuberkulózis miazma rokon a szifilisszel, de annál összetettebb. Specifikus szerei is mások, mint a szifiliszé: Vannak nozódái, és vannak anti-miazmatikus szerei, melyek nem azonosak az akut tüdőbaj elleni szerekkel. És az is igaz, hogy a tuberkulózis miazma gyógyításához a szifilisz miazma gyógyítása hozzátartozik, azaz az előző kezelését az utóbbi kezelése követi, illetve fejezi be, teszi véglegessé.

A 19. század végén és a 20. század elején, amikor a tbc leginkább számított népbetegségnek, az orvostudomány még ismerte a skrofulózist, magyarul mirigybetegséget, nyirokcsomó-gümőkórt vagy görvélykórt, tudományosan scrophulosist, skrofulás diatézist, azaz hajlamot. Ezért a klasszikus homeopátiás szakirodalomban, aminek nagy része az említett korból származik, állandóan szó van erről a betegségről, amiről ma az orvostudomány már nem akar tudomást venni, tüneteit mindenféle modern betegség-nevekkel jelöli.
     A skrofulózist a régi „hivatalos” orvosi lexikon így írja le: „Gyermekek tuberkulotikus bőr- és nyirokcsomó-megbetegedése.” Kicsit hosszabban pedig így: „Beteges állapot, mely főleg a 2-10 éves gyermekekben jelenik meg. A mirigybetegségben szenvedő gyermekekben minden a szervezetet érő ártalom, fertőzés hosszabb lefolyású, renyhe gyulladásos folyamatokat indít meg, mely a mirigyek túltengésére, megnagyobbodására vezet. Az ilyen egyének igen hajlamosak tuberkulózis, vagy más fertőző, gennykeltő baktériumokkal való megfertőzésre, aminek következtében a megnagyobbodott mirigyek elfajulhatnak, elsajtosodnak, illetőleg elgennyednek. A mirigybetegségben szenvedők rendesen halványak, petyhüdtek, máskor angolkórosak, lázra hajlamosak. Sokszor gyenge vagy beteges (szifiliszes, tuberkulózisos) idős szülők gyermekei. A mirigybetegség kifejlődésére leginkább az egészségtelen viszonyok, lakás, életmód ad alkalmat. Gyógyítása elsősorban a rossz higiénikus viszonyok megváltoztatásában, napfürdőkben, arzén, vas, foszfor adagolásában, kitűnő táplálásban áll.”

Dr. med. Karl Stauffer homeopata, aki évtizedekig háziorvosként a legszorosabb kapcsolatban állt betegeivel, és aki tapasztalatait közvetlenül a betegek ágyánál szerezte, körülbelül 100 évvel ezelőtt így írta le a skrofulózist: „A limfás és az izzadmányos (exsudatív) alkatot a tuberkulózis előhírnökének kell tekinteni. Általában a legkülönfélébb bőrkiütések, a rossz szagú izzadságra és hasmenésre való hajlam jellemzik. A skrofulózis renyhe formájánál a betegek puffadtak és szivacsosak és vérszegények, bőrkiütésekre, nyálkahártya váladékozásra és mirigyduzzanatra hajlamosak, és szellemileg visszamaradottak. A skrofulózis ingerlékeny (erethicus) formájánál a gyermekek soványak, törékenyek és gyenge csontozatúak, és szellemileg túlérettek, tehetségesek. A skrofulózis és az angolkór keverékénél a páciens hasa nagy, a lábai vékonyak, feje izzad és bűzlő lábizzadsága van, túlérzékeny a hidegre és az érintésre. A gyerekek a kályha mellett ülnek, folyton folyik az orruk, gyakran van orrvérzésük, és hiába esznek, soványak maradnak. Bőrük fekélyesedésre és gennyesedésre hajlamos, csakúgy a mirigyeik és a csontjaik is. Hahnemann nagy anti-pszórikus szerei mind alkalmasak a skrofulózis gyógyítására.”

Körülbelül 100 évvel ezelőttig tehát mind a „hivatalos” orvosok, mind a homeopaták a skrofulózist a tuberkulózis előhírnökének tekintették és eszerint is kezelték. Dr. E. Fournier „hivatalos” orvos ezt írta: „A szifilisz a tbc-bacillusoknak alkalmas táptalajt készít elő, ezzel a tuberkulózis kialakulását segíti elő, emiatt e két betegség nagyon gyakran együtt lép fel. Ez már régóta ismert volt, sokan a tuberkulózist a szifilisz negyedik stádiumának nevezték. A görvélykóros megbetegedések (azaz a fent leírt skrofulózis, illetve ennek fajtái) a szifilisz produktumai.”
     Ezen állítás bizonyítására a szifiliszes szülők gyerekeinél jelentkező gyakori betegségeket sorolták fel, melyek mind a tipikus skrofulózusos-tuberkulotikus betegségek közé tartoznak: tüdőbaj, a bélfodor tuberkulózisa, nyirokmirigy-megbetegedések, Malum Potti (csigolya-összeroppanás következtében keletkezett hegyes púp a gerincen), Tumor albus (tuberkulotikus izületi gyulladás).
     A „hivatalos” szakirodalomban ezen állítás bizonyítására sokáig hozták fel példának a következő valódi esetet: Egy szifiliszes férfi egymás után öt gyermeket nemzett, akiknek sorsa a következő volt: Az első vízfejű volt, a másodiknak a kezei és lábai voltak megduzzadva (= tuberkulotikus eredetű betegség); a harmadiknak mirigybetegsége volt, majd tüdőbajban meghalt; a negyedik 5 éves korában a térdén tuberkulotikus izületi gyulladást kapott, ami miatt a lábát amputálni kellett, és ebbe belehalt; az ötödiknek születése óta könyök- és az arccsont-kariesze volt.

A tuberkulózisról kevéssé ismert, hogy még a hivatalos orvoslás szerint is, legalább az emberek 90 százaléka (egyes könyvek szerint szinte mindenki) életének bizonyos szakában (általában gyerekkorában) átmegy a tuberkulózisos fertőzésen. „Kétségtelenül megállapított tény, hogy az embereknek kb. 90 %-ában – ha egy bizonyos kort elértek – boncoláskor megtalálható volt a többé-kevésbé gyógyult tuberkulózisos fertőzés nyoma, még akkor is, ha egész életükben sosem mutatkozott rajtuk a tuberkulózisos megbetegedésnek semmiféle tünete. Viszont az emberek ennek az első nem masszív fertőzésnek köszönhetik, hogy az úgyszólván mindenütt jelenlevő tuberkulózisos fertőzés révén nem lesznek beteggé, mert a szervezetüknek az első infekcióra következő reakciója relatív immunitást eredményez, azaz a bacilussal szemben relatív érzéketlenné válik. Azaz, ha az újabb fertőzés nem masszív, a legtöbb ember nem lesz beteggé, mert eredményesen tud ellenállni a fertőzésnek.”
     Egy 1976-ban kiadott belgyógyászati tankönyvben ez áll a tuberkulózisnál: „Ma azt feltételezik, hogy a fertőzötteknek mindössze 0,5 százaléka lesz életében tuberkulózis-beteg. Ennek okai között a fertőzés erőssége és a kórokozók virulenciája mellett más, csak részben ismert, alkati faktorok állnak. Az alkoholizmus manapság bizonyára döntő szerepet játszik a tuberkulózis kialakulásában. Az alkati faktorok szerepéről a Diehl és Verschuer által végrehajtott iker-kutatás óta semmi kétség nem áll fenn. A faji különbségek és a hiányos táplálkozás, a súlyos krónikus testi és lelki megterhelés, valamint a öregkori visszafejlődés szintén szerepet játszanak a betegség kialakulásában.”

Mindezek után elmondhatjuk, hogy ma a tuberkulózis, mint – ilyen nevű – betegség ugyan ritkábban fordul elő, mint 100-150 évvel ezelőtt (bár számuk megint növekszik), de szövődményei, modifikációi annál inkább jelen vannak a szervezetünkben. És azt is kijelenthetjük, hogy ezek kialakulását – csakúgy, mint a ráknál – könnyebb megelőzni, mint a már kifejlett betegséget meggyógyítani. Ezért olyan fontos a tuberkulózisnál is, hogy ismerjük előfutárait, „helyettesítő” panaszait, betegségeit. Ezeknek köszönhető, hogy a tuberkulózis miazmát fel lehet ismerni. E célból szóltam hosszan a skrofulózisról is, hiszen azok a gyermekek, melyeknél e betegségnél leírt tünetek gyakran vagy nagy számban jelentkeznek, feltehetően erősen terheltek a tuberkulózis miazmával.

Feltéve: 2014. február 18.

Dr. Hollós József: „A gümőkóros intoxicatiok”

A régóta ismert skrofulózis mellett a tuberkulózis miazmának más előfutárai is vannak. Ilyen „előfutárokra” a homeopaták mellett több mint száz évvel ezelőtt egy „hivatalos” orvos – Dr. Hollós József – hívta fel a figyelmet két művében, melyeket klinikai megfigyeléseire alapozva írt meg. Érdekesség, hogy Dr. Hollós minden valószínűség szerint soha nem foglalkozott homeopátiával, könyveit a hivatalos egészségügy számára adta ki abban a reményben, hogy felfedezései új utakat nyitnak a tüdővész kezelésében és megítélésében. (Ebbéli reményei természetesen nem váltak valóra.)
     Az sem meglepő, hogy ez az orvos magyar volt, hiszen, ahogy már szó volt róla, a tüdővész mintegy százhúsz évvel ezelőtt magyar betegségnek számított. Dr. Hollós Budapesten, majd Szegeden dolgozott, mielőtt a Tanácsköztársaság alatt végzett tevékenysége miatt külföldre emigrált. Mielőtt ismertetném a tuberkulózisról vallott nézeteit, álljon itt egy rövid életrajz róla.
     Dr. Hollós József (1876-1947) orvos és tüdőgyógyász orvosi diplomája megszerzése után a budapesti egyetem kórbonctani intézetének volt tanársegéde. 1901-ben állami ösztöndíjjal egy évet külföldön töltött a tuberkulózis tanulmányozása céljából. 1905-ben kórházi boncoló főorvos Szegeden. A gümőkóros intoxikációkról szóló klinikai tanulmányát (illetve annak francia nyelvű változatát) a párizsi orvosi akadémia 1000 frankos pályadíjjal jutalmazta. Hollós doktor a tuberkulózis specifikus kezelésének egyik úttörője volt hazánkban, hasonlóképpen ő volt az antialkoholista mozgalmak egyik vezetője és leglelkesebb agitátora.
     Előbb magyar, majd francia nyelven 1909-ben adta ki „A gümőkóros intoxicatiok” című tanulmányát. Ennek folytatása és kiegészítése az 1911-ben német nyelven Wiesbadenben megjelent „Symptomatologie und Therapie der latenten und larvierten Tuberculose” (A rejtett és álcázott tuberkulózis tünettana és gyógyítása). 1912-ben Budapesten jelent meg „A tüdővész leküzdése Magyarországon” című műve.

Yves Laborde Dr. Hollós 1911-ben írt művének felhasználásával írta meg könyvének a tuberkulózis miazmáról szóló fejezetét. Hollós doktornak ezt a könyvét nem sikerült megszereznem, de a két évvel korábbi – „A gümőkóros intoxicatiok” című – klinikai tanulmányát igen. Ebből kiderül, hogy Dr. Hollós tanulmányának közzétételével azt remélte, hogy „megfigyelései nagyban hozzá fognak járulni a gümőkóros fertőzés legkezdetibb stádiumának pontos fölismeréséhez, s éppen ezért szükségképpen orvosi gondolkodásunkra is sok tekintetben bizonyos átalakuló hatással fognak bírni”.
     Sajnos, nem így történt, ami egyfelől nagy károkat okozott az emberiségnek, másfelől újfent megmutatta, hogy elsősorban nem a homeopátia iránti ellenszenv, hanem az emberi nagyképűség, a technikába, a tudományba vetett vak hit vezetett oda, hogy a hivatalos egészségügy nem a gyakorló orvosok klinikai tapasztalatainak, hanem a műszereknek, a vélt tudományos haladásnak hitt, hisz jobban. (Valószínűleg ebben a lustaság és az üzleti érdek is nagy szerepet játszik.)

Dr. Hollós művének előszavában ezt írja: „E könyvnek az a rendeltetése, hogy ráterelje az orvosok figyelmét azokra a klinikai tünetekre, amelyek a gümőkóros fertőzésnek már legkezdetén jelentkeznek, s amelyek ismeretében a gümőkórt nagyon gyakran már akkor diagnosztizálhatjuk, amidőn egyébként a tuberkulózisnak még a gyanúja sem merülne föl.”

Hollós doktor megfigyeléseiben nagy szerepet játszik, hogy orvosi pályáját kórboncnokként kezdte, ezért a saját szemével győződhetett meg arról (amiről fentebb már volt szó), hogy „a felnőttek hulláinak mintegy 80, sőt némelyek szerint több mint 90 százalékában gümőkóros folyamat mutatható ki, holott az embereknek csak átlag 16 százaléka hal meg e betegség következtében. A fertőzés tehát, igen kevés ember kivételével, úgyszólván mindenkinél bekövetkezik, azonban csak egy kis részénél fejlődik ki a tüdővész, míg a többi fertőzött egyén kisebb-nagyobb gümős góccal, vagy teljesen gyógyult folyamattal a betegség kifejlődésétől megmenekül. A gyógyult, vagy gyógyulásban lévő gümős területek többnyire valamelyik, vagy mindkét tüdőcsúcsban, ritkábban a tüdő más részén, avagy a hörg- és légcső körüli nyirokmirigyekben találhatók. Spengler [az a svájci orvos, akinél tanulmányúton volt] minden felnőtt egészséges egyén vérsejtjeiben megtalálta a tuberkulózis immun-testeit, amiből joggal következtette, hogy minden felnőtt egyén gümőkóros fertőzésen esett át, s így a tuberkulózissal szemben többé-kevésbé immun. Kétségtelen, hogy a már kiállott fertőzés bizonyos immunitást kölcsönöz a szervezetnek. Azonban ezen természetes immunitás aligha ér el olyan fokot, hogy az egyént a halálos tüdővésztől mentesítse, ha az illető gümőkóros fertőzésnek állandóan vagy hosszabb ideig ki van téve. A tüdővész kifejlődéséhez többszöri fertőzésre van szükség; az életben ritkán adódik olyan helyzet, hogy valaki egyszerre oly nagy mennyiségű bacilussal fertőződjék, hogy ez a halálos betegséget kiválthassa, mint például az állatkísérleteknél előfordul, sőt a legfogékonyabb kísérleti állatainkról is tudjuk, hogy azok igen csekély mennyiségű bacilussal nem fertőzhetők. Több mint ezer betegnek pontos észlelése alapján arra a meggyőződésre jutottam, hogy ezen rejtett gümőkóros gócok a bacilusok folytonos toxin-produkciói folytán a szervezetet állandóan mérgezik, ezáltal idült betegséget okoznak a legváltozatosabb kóros tünetekkel, éspedig az idegrendszer s főképpen a szimpatikus idegrendszer közvetítésével. Ezen gümőkóros intoxicatio évekig, sőt évtizedekig megmarad, és az eredeti góc teljes elhegesedése által vagy gyógyulással végződik, vagy a beteget egész életén át végigkíséri, vagy pedig átmegy a tüdővészbe, és így tulajdonképpen ennek a legelső stádiumát képezi. A tuberkulózis meggyógyításának egyik legfontosabb tényezője a minél korábbi diagnózis fölállítása. Már magában véve ezen szempontból is a gümőkóros intoxicatio tüneteinek fölismerése rendkívül nagy jelentőséggel bír. Még fontosabbá teszi a tünetcsoport pontos megismerését az a körülmény, hogy a tuberkulózis bacilus toxinjai által kiváltott tünetek teljesen téves klinikai elbírálásban részesülnek, és jórészt az anémia, a neuraszténia, a hisztéria és a különféle neurózisok rovatába soroztatnak. Aki tehát a tuberkulózis kezdetét bacilus-lelet vagy fizikai kimutathatóság, vagy a tüdővész megszokott tünetei alapján – aminők például: láz, éjjeli izzadás, lesoványodás, köhögés stb. – akarja diagnosztizálni, az igen sok esetben ki van téve annak, hogy a tuberkulózis kezdeti stádiumát nem ismeri föl, és a meglevő tüneteket tévesen magyarázza.”

Hollós doktornak ezen, a gyakorlatban megfigyelt 1909-ben papírra vetett nézetei – ahogy a kiemelések is mutatják – rendkívüli jelentőségűek. A német nyelven megjelent 1911-es művében még ennél is tovább megy, és már nem csak azt mondja, hogy gyermekkorában valószínűleg minden egyén átmegy gümőkóros fertőzésen, hanem már azt is, hogy a tuberkulózis öröklődik. Laborde idézi tőle a következő kijelentést: „Ha az egyik szülőnek tuberkulózisa volt, akkor lehet, hogy egy vagy két gyermek szintén tüdőbajos lesz, míg a többi gyerek [ez még az a kor, amikor még természetes volt, hogy egy családban sok a gyermek] nem kap akut tüdőbajt, hanem ahogy később az unokák, az öröklött tuberkulózis más tüneteit fogják felmutatni, melyeket én intoxikációs tünetekként csoportosítottam, mint például a strúma vagy a reuma.”

Dr. Hollós tehát „hivatalos” orvosként rájött, hogy
     a) a gyakorlatban minden ember fertőződik tuberkulózissal, de ahhoz, hogy „kitörjön” nála ez a betegség, még más faktoroknak is szerepet kell játszaniuk;
     b) az orvostudomány vizsgálati módszereivel tüdőbajjal nem fertőzött, abban nem megbetegedett egyénekben is megtalálható a tuberkulózis góca, mely nagyon sok embernél panaszokat, sőt klinikai tüneteket okoz, akár egy egész életen át;
     c) a tuberkulózis öröklődő, ezért ezek a tünetek generációkon keresztül megjelennek egy tüdőbajos egyén leszármazottainál;
     d) ezeket a panaszokat csak úgy lehet meggyógyítani, ha magát az alapbajt, azaz a tuberkulózist kezelik;
     e) minél korábban ismerik fel egy páciensnél ezeket a tüneteket mint a tüdőbaj előfutárait, annál sikeresebben lehet az illetőt meggyógyítani;
     f) a hivatalos egészségügy nem ismeri ezeket a tüneteket, és ezért tévesen kezeli őket, azaz más betegségeknek tartja őket.

Az 1911-ben megjelent könyvében Dr. Hollós így számol be felfedezéséről: „A tuberkulózis specifikus kezelésénél, melyet az elmúlt években mintegy 1500 betegnél alkalmaztam, lépésről lépésre felismertem a rejtett és álcázott tuberkulózis tüneteit a betegség tüneteinek időleges vagy végleges megszüntetésével, és így végül több, rendkívül változatos klinikai panaszt egy egységes tünetcsoportba tudtam összefoglalni, amit eddig egyáltalán nem vagy alig ismertek fel tuberkulózis megjelenési formaként. Ezt a tünetcsoportot a gümőkóros intoxikációk néven foglaltam össze.”
     Korábbi könyvében pedig így ír: „A beteg szubjektív panaszai – fejfájás, szédülés, rossz alvás, fáradtság, szívdobogás – azon tünetcsoporthoz tartoznak, melyeket én a gümőkóros intoxikáció részjelenségének tekintek. A gümőkóros intoxikáció tünettanának egyesítése csakis azáltal vált lehetségessé, hogy a tuberkulózis elleni specifikus terápiával az intoxikációs tünetek végleg vagy időlegesen megszüntethetők. Ezen intoxikációs tüneteket a következőképpen csoportosítom [minden csoport számos tünetet tartalmaz, melyeket majd az egyes csoportok tárgyalásánál sorolok fel]:
     1. Fejfájás; szédülés.
     2. Az alvás zavarai: álmatlanság, vagy nagy álmosság; zavart, izgatott álmok.
     3. Vasomotoros- (érmozgató) és hőmérséklet-zavarok; halaványság; szívdobogás; szapora pulzus; forróságérzés; hideg kéz és láb; borzongás; a hőmérséklet gyors ingadozása.
     4. Izzadás.
     5. Fáradtságérzés; gyors kifáradás.
     6. Izgékonyság; idegesség; szellemi munkaképesség csökkenése.
     7. Gyomor- és bél-tünetek: étvágytalanság; gyomorfájás; hányinger; hányás; székrekedés; hasmenés.
     8. Menstruációs zavarok.
     9. Légszomj; nehézlégzés, asztma.
     10. Vérszegénység.
     11. Strúma.
     12. Akut vagy krónikus tuberkulotikus reuma (pl. sokízületi gyulladás; a csípőízület időskori gyulladás; hallux valgus; ízületek megmerevedése (emiatt például süketség); gerincmerevedés; gyulladásos lúdtalp).”

Majd Hollós doktor így folytatja: „Néha e tünetek közül csak egyetlenegy, vagy csak egy-kettő van jelen, például évek óta fennálló fejfájás vagy menstruációs zavarok. Máskor a tünetek egész halmaza gyötri a betegeket, akik e panaszaikkal nem ritkán egyik orvost a másik után keresik föl, mert a szokásos kezelésekre alig vagy egyáltalán nem javulnak, sőt inkább rosszabbodnak vagy minduntalan kiújulnak. … Ezen tünetek helyes értelmezése hivatva lesz nem csak a terápiát, de orvosi gondolkozásunkat is sok tekintetben átalakítani.” – Milyen jó lett volna, ha ez valóban megtörténik! Ha az egészségügy irányítói inkább hisznek a gyakorló orvosoknak, mint a laboratóriumokban kísérletezgető, a gyógyszergyárak által pénzelt és alkalmazott tudósoknak!

„Hogy ugyanazon kórokozó ágens – a gümőbacilus mérgei – a legkülönbözőbb zavarokat okozhatják és az egyik betegnél például menstruációs zavarokat, a másiknál székrekedést, a harmadiknál fejfájást vagy az álom zavarait vagy más ideges tüneteket okoznak; az bizonyára függ az idegrendszer vagy az egyes szervek különleges diszpozíciójától, amelynek végső okát nem ismerjük. Bizonyos azonban, hogy ezen úgynevezett diszpozíció öröklődő tulajdonság, amit bizonyít az is, hogy ugyanazon család egyes tagjai között akárhányszor ugyanazon intoxikációs tünetet vagy tünetcsoportot találtam.”
     Hollós doktor nem volt homeopata, műveiben semmi jele annak, hogy akár csak ismerte volna Hahnemann tételeit. Ő a hivatalos orvoslás oldaláról jut el szinte ugyanoda, ahova a homeopátia: Az emberek öröklött hajlammal, azaz alkattal születnek, ami – életkörülményeik mellett – a legnagyobb mértékben felelős egészségi állapotukért. De nem csak a hajlamukat, hanem betegségeiket, terheltségüket is öröklik. Ezekből meggyógyulni pedig csak úgy tudnak, ha magukat ezeket a terheltségeket kezelik, nem pedig csupán ezek tüneteit próbálják eltüntetni.

Hollós doktor annak bizonyítására, hogy a gümőkóros intoxikáció tüneteinek fel nem ismerése folytán „mily téves irányban és többnyire eredménytelenül történik a gyógykezelés”, bemutatja néhány esetét.
     1. eset: 19 éves lány.
„Évek óta szenved fejfájásban, nyugtalanul alszik, zavart álmai vannak, minden reggel kábultan ébred. Mindig kimerültnek érzi magát, hamar kifárad, soha sincs jó étvágya, újabban gyomornyomásai vannak és hányingere. Gyakran szédül, hamar kap szívdobogást. Menstruációja rendetlen, kezdettől fogva erős fájdalommal, ami miatt feküdni kénytelen. Menstruáció alatt nagy gyomor- és fejfájásai vannak. Sohasem köhög.
     Házi orvosa betegségét vérszegénységnek minősítette, és évek óta ennek megfelelően kezelte, minden eredmény nélkül. A beteg anyja 15 év előtt vért köpött, azóta köhög.”
     A speciális kezelésem után [arról, hogy Hollós doktor mivel kezelte betegeit, majd később lesz szó] néhány hétre a fejfájás és a kimerültség megszűnt, az étvágy, alvás jó, szédülés elmúlt, menstruációja teljesen fájdalomnélküli, gyomorfájás nélkül, mindössze egy napos enyhe fejfájással. A gyógyulás tartós, a beteg három kilót hízott.”

Feltéve: 2014. március 12.

Hollós doktor ezen elvi bevezetőt követően minden felsorolt intoxikációs tünetet esetein keresztül mutat be.

FEJFÁJÁS

„Hogy a tüdővészesek mily gyakran szenvednek fejfájásban, az eléggé ismeretes dolog. Általában azonban nem nagy jelentőséget tulajdonítanak neki, s inkább csak másodlagos vérszegénység következményének tekintik. Például Cornet a tbc-ről írt vaskos könyvében mindössze ennyi figyelmet szentel neki: »A tüdővésznél időnként szédülés, fejfájás, fülzúgás található, amely többnyire az agy vérszegénységének következménye.« Észleleteim azonban azt mutatják, hogy a fejfájás éppenséggel nem az agy vérszegénységének következménye, s általában a tuberkulózis nyilvánvaló tüneteit nagyon sokkal megelőzőleg, mint igen kínos tünet jelentkezik. Kisebb-nagyobb mértékben rendkívül gyakran fordul elő, mint tuberkulózisos intoxikációs jelenség. Sőt, a fejfájás éppúgy, mint a szédülés, a gümőkóros intoxikációnak gyakran legkezdetibb tünetét képezi. A betegek akárhányszor kínzó fejfájásuk miatt keresik fel az orvosokat, éveken át a fejfájás elleni szerek egész légióját végighasználják. Különösen fiatal egyéneknél kell fokozott figyelmet fordítanunk e tünetre, és kell kutatni egyéb intoxikációs jelenségek után, melyek többnyire jelen vannak.”

Hollós doktor az 1911-ben megjelent könyvében mindezekhez a megfigyeléseihez még ezeket a nagyon fontos (és a homeopátia igazát különösen igazoló) megállapításait is leírja: „Minél jobban kifejlődött maga a betegség, azaz minél jobban előtérbe kerül a tuberkulózisos folyamat, annál jobban csökken a fejfájás. A fejfájás vagy az egész fejre vagy csak a homlokra vagy a tarkóra lokalizálódik, és gyakran jelentkezik féloldali fejfájásként.”

2. eset: P. Sarolta, 15 éves tanuló.
„3-4 év óta szenved állandó fejfájásban, majdnem mindennap fáj a feje, gyakran van szívdobogása és szédülése, étvágya igen rossz, jól alszik. Egy év óta keveset köhécsel, azóta sokat izzad és 6 kilót fogyott. A beteg gyengén fejlett és táplált, igen halovány. Atyja 22 év előtt tüdővészben halt meg.
     Első menstruációja 12 éves korában jött. Mindig rendetlen, néha két hónapig sincs, néha egy hónapban kétszer is van. Sokat vérzik, vérzése 5-6 napig, sőt egy hétig is eltart; mindig igen fájdalmas, a nagy görcsök miatt feküdni kénytelen. A vérzések kezdetén nagy émelygés, hányás, ájuldozás, igen erős fejfájás jelentkezik.”
     Hollós doktor specifikus tbc elleni kezelése után a lánynak minden tünete elmúlt, sokat hízott.

3. eset: N. V., 19 éves asszony.
„3 éve szenved heves fejfájásban. Reggelenkint szédül. Nyugtalanul alszik, zavaros álmai vannak, éjszaka gyakran izzad, olykor nappal is. Nagyon érzékeny a hidegre. Két testvére tüdővészben halt meg.
     Menstruációja későn, 16 éves korában kezdődött, mindig rendszertelenül jön, és sokat vérzik, ami nagyon legyöngíti. 2 éve már komoly görcsökkel, fejfájással és szédüléssel jár, olyannyira, hogy legalább egy napot feküdnie kell.”

4. eset: Sz. B., 34 éves óramester.
„8-10 éve szenved heves fajfájásban, hetente 2-3 napon keresztül egész nap, reggelente pedig csaknem minden nap. Gyakran van hányingere és gyomorfájdalma. Jól alszik, de nagyon bágyadtan ébred.
     Nincs türelme a munkához, és nagyon ideges. 3 éves gyerekként csípőízületi gyulladása volt sipolyképződéssel, amiben 3 évig szenvedett. Azóta a csípőizülete merev és ezért biceg. Apja 10 évvel ezelőtt tüdővészben halt meg.”

SZÉDÜLÉS

„A gümőkóros intoxikáció egyik elég gyakori, kellemetlen és makacs tünete. Különösen a fiatal egyének szédülése mindig gyanús a tuberkulózisra. Néha csak időnkint jelentkezik, kisebb-nagyobb rohamok formájában, amely azonban olyan fokot is elérhet, hogy a beteg majdnem elesik. Néha naponta is jelentkezik, különösen felkelésnél, lehajlásnál. Gyakran a menstruáció kísérő tüneteként jelentkezik. A specifikus kezelésre néha azonnal enged, máskor csak kitartó kezeléssel küzdhető le.
     A szédülés nem ritkán észlelhető heveny fertőző betegségek kezdeti stádiumában éppúgy, mint a fejfájás is: ezek oka szintén a baktériumok mérgező hatása. Ezen esetekben könnyű a szédülés okának kiderítése, mert a kezdeti stádiumot követi az adott betegség kifejlődése, a tuberkulózisnál ellenben évek is beletellenek a betegség kifejlődésébe, sőt, a betegség kitörése el is maradhat, ahogy fentebb szó volt róla.”

5. eset: K. Antal., 20 éves, papnövendék.
„Két hónapja, egyre fokozódó erősségű szédülése van. Azóta egyre rosszabbul alszik. Étvágya rossz. Egy hónap óta éjjelente erősen izzad. Keveset köhög. Reggel fáradtan kel. Napközben hamar kifárad.
     Később vesetáji fájdalmak jelentkeztek nála, fehérje volt a vizeletében, sőt olykor véreset vizelt. Emelkedett hőmérséklet.
     A szédülés, mint a betegség legelső tünete jelentkezett, s egyszersmind a betegnek a legtöbb kellemetlenséget okozta. Csak a kitartó kezelés hatására sikerült leküzdeni.”

6. eset: M. I., 18 éves lány.
„Feje már évek óta fáj és folyton szédül, étvágya újabban rossz, nyugtalanul alszik. Egy időben éjjelente izzadt. Újabban gyomorfájások is bántják. Első menstruációja 16 éves korában jött meg, rendes, fájdalmatlan. Atyja 8 éve előtt tüdővészben halt meg. A beteg jól fejlett, pirospozsgás.
     Ez az eset azért érdekes, mert egy különösen jól fejlett és táplált, piros arcú lányon volt konstatálható a tuberkulózis, akinél ezt sem a habitus, sem az objektív vizsgálat a legkevésbé sem árulta el, s akinél éppen a makacs szédülés hívta föl a figyelmet arra, hogy itt tuberkulózis van jelen, amit a kezelés teljesen igazolt.
     Az apja halála óta a gyermek elkerült a szülei házától és gümőkór mentes környezetben élt. Így nyilvánvaló, hogy a fertőzés már 8 év előtt megtörtént [a homeopátia szerint: vagy örökölte], s azóta még mindig nem fejlődött annyira, hogy a betegség maga nyilvánvaló tüneteivel kitört volna – megmaradt tisztán az intoxikációs stádiumnál.”
     Hollós doktor utolsó megjegyzéséhez hozzátehetjük, hogy a mai helyzetre éppen ez a jellemző: az életünkben kapott vagy csak az élelmiszerrel bevett antibiotikumok hatására nem fejlődik ki a tuberkulózis, de ettől még a szervezetünkben a mérgei jelen vannak, és krónikus panaszokat okoznak – éppen ezt mutatta meg ez az eset is.

AZ ALVÁS ZAVARAI

Kent és Vithoulkas módszereinek rendkívüli elterjedése óta a homeopátiában nagyon nagy, túl nagy figyelmet fordítanak a lelki tünetekre, köztük az alvásra és az álmokra. Hollós doktor most következő tapasztalatai azt igazolják, hogy nem csak a lelki panaszok okoznak fizikai tüneteket, de a fizikai bajok, vagyis a miazmás terheltség is legalább annyiszor, ha nem többször felelősek a lelki zavarokért, jelen esetben a tuberkulózisos terheltség a rossz alvásért és zavaros álmokért. Ez is azt a nézetet támasztja alá, hogy a krónikus lelki zavarok nagy része sokszor miazmás terheltségre vezethetők vissza. A lelki panaszok okozta fizikai tünetek sokkal gyakrabban csak időlegesen gyötrik az embereket (és környezetváltozással, egy új kapcsolattal, vagy csak egyszerűen az idő múlásával sokszor csaknem teljesen megszűnnek), míg a miazmás terheltségből eredő lelki és fizikai panaszok – ha nem gyógyítják homeopátiával – szinte egy egész életen át megmaradnak, és előbb kellemetlen tüneteket, majd komoly betegségeket okoznak.

Hollós doktor már 1909-ben ezt írta:
     „Bármily sokat foglalkoztatja is az alvás és álom – különösen újabban – az orvosokat és főleg a pszichiátereket, az alvás és álom zavarainak a tuberkulózissal való összefüggése mindez ideig nem képezte vizsgálat tárgyát. Észleléseim igen nagy számmal szolgáltatják példáját annak, hogy a gümőkóros intoxikációnál az alvás és az álom legkülönbözőbb zavarai jöhetnek létre, amelyek gyakran a beteg legkiemelkedőbb panaszát képezik [én nagyon sok levelet kapok, melyben anyukák gyermekeik alvási nehézségeiről számolnak be], s a legkülönbözőbb gyógymódoknak ellenállnak.
     A tuberkulózisos intoxikációnak egyik kiemelkedő tünete az álmatlanság, illetőleg a rossz alvás, amely néha hosszabb időn át makacsul fennmarad, néha javul, és csak időnkint jelentkezik újra. Máskor épp ellenkezőleg, kifejezett mély álomban a beteg rendkívül sokat, 10-11 órát is alszik egyfolytában megszakítás nélkül, mindazonáltal nappal is mindig álmos, gyakran olyan mértékben, hogy amint megpihen, már szinte el is alszik.
     Nagyon gyakori a nyugtalan alvás is. A betegek éjjel sokat forgolódnak, hánykolódnak, sok mindent összeálmodnak, többnyire igen nyugtalan, zavart álomképekkel. Olykor felriadnak az álomból, nem ritkán heves szívdobogással, más alkalommal hangos felkiáltással, utóbbi különösen a gyermekeknél fordul elő.
     Az alvásnak ezen zavarai könnyen adhatnak okot a hisztériával, neuraszténiával, neurózissal való fölcserélésre. Nagyon természetes, hogy az idegbajos egyéneknél a tünetek fokozottabb mértékben jelentkezhetnek, és ilyenkor nehéz is eldönteni, hogy egyik-másik tünet melyik betegségnek – azaz az idegbajnak vagy a tuberkulózisos intoxikációnak – a rovására írandó. A gümőkór specifikus kezelésének [vagyis a Hollós doktor által kidolgozott és leírt kezelésnek] általánosítása bizonyára sokban hozzá fog járulni ahhoz, hogy az alvás zavarainak okába tisztább betekintést nyerhessünk.”
     Mint már fentebb volt róla szó, Hollós doktor reményei nem váltak valóra, az orvostudomány „nem kért” az ő felfedezéseiből, és nem változtatott ideológiáján.

7. eset: T. J., 20 éves munkáslány.
„Két hónap óta érez szúrásokat a mellében, azóta igen gyakran fáj a feje, olykor szédül, étvágya rossz, éjjelenkint izzad, napközben néha borzong. Jól és mélyen alszik, sokkal többet, mint azelőtt, de azért reggel fáradtan ébred s nappal is igen álmos. Menstruációja egy éve rendetlen hosszabb időközökben jelentkezik, és közben fejfájás, émelygés, étvágytalanság bántja. Szülei 13 évvel ezelőtt tüdővészben haltak meg.”
     Kezelés után a beteg teljesen egészségesnek érzi magát, tünetei megszűntek.

8. eset: B. Júlia., 32 éves cseléd.
„Évek óta igen rosszul alszik, izgatott, zavart álmai vannak. Egy hónap óta éjjel-nappal rendkívül álmos, és ahogy lefeküdt, rögtön mély álomba merült, úgy érezte, mintha agyonütötték volna. Étvágya mindig nagyon gyenge volt. Nyaranta mindig lesoványodik. Néha kellemetlen érzései vannak. Székszorulásban szenved, hetenként gyakran csak egyszer van széklete. Nagyon kimerültnek érzi magát, reggel sokkal fáradtabb, mint este. Mindig melegen öltözködik, lába folyton fázik.
     Első menstruációja 15 éves korában, eleinte némely hónapban 2-3-szor is volt, újabban havonta csak egyszer, de rendetlenül jelentkezik, három év óta igen nagy görcsökkel, úgy hogy fél napig feküdnie kell, azalatt hányingere van. Napokig nincs étvágya, három év óta a menstruációnál hol forróságot érez, hol pedig nagyon fázik.
     Anyja 15 éve szenved tüdővészben, férje 7 évvel ezelőtt halt meg tüdővészben, egyetlen fia szintén hét év előtt halt meg tüdővészben hét hónapos korában.”
     „A kezelés hatására teljesen egészségesnek érezte magát, jól alszik és nem fárad ki, akármennyit is dolgozik. Széklete a kezeléstől kezdve rendes, forróság érzése, lábfázása megszűnt.”

IDEGES TÜNETEK

„Tulajdonképpen az eddig tárgyaltak is ideges tüneteknek volnának nevezhetők, mindazonáltal külön fejezetet érdemelnek azok a tünetek, amelyeket általában az »idegesség« neve alatt szoktak összefoglalni. A beteg maga is nagyon gyakran azzal a panasszal jön, hogy ideges, izgékony, fáradt, indulatos, munkára alig képes. E tünetek olyan gyakran fordulnak elő tuberkulózis következtében, hogy az ilyen ideges betegeknél, főleg, ha lelki tünetek nincsenek, első sorban gümőkórra kell gondolnunk, s csak miután a tuberkulózist teljes biztonsággal kizárhattuk, gondoljunk egyéb betegségre.
     Rendkívül gyakori, szinte egyik jellemző tünete a gümőkóros intoxikációnak a reggeli fáradtság. A betegek gyakran reggel sokkal fáradtabbak, mint este, tekintet nélkül éjjeli nyugalmukra, Néha teljesen mély, sőt különösen mély alvás után is egészen fáradtan, összetörten ébrednek, és órákba beletelik, amíg a kellő munkaképességüket elnyerik. Délután vagy este már pihentebbek, kevésbé fáradtak, mint reggel.
     Nagyon gyakori a gyors kifáradás, úgy a szellemi, mint a testi munkában. Némelyik beteget már az egyszerű séta is agyonfárasztja, s a gyors kifáradás egyáltalán nincs arányban a testi kondíciójával. A szellemi munkaképesség nagyfokú csökkenése is gyakori panasza a betegeknek. Az illetők nem tudnak egyfolytában dolgozni, izgatottak, kimerültek. Ilyen egyéneknél különösen könnyen merül fel a neuraszténia gyanúja. Ugyanakkor a neuraszténia elleni megfelelő kezelések és a hosszabb pihenés sem jár többnyire semmilyen eredménnyel.
     Ugyancsak gyakori jelenség az izgékonyság, az ingerlékenység. Kis gyermekeknél ez a makacsságban, kötözködésben nyilvánul meg. Az úgynevezett »rossz« gyermekek jórészt lappangó tuberkulózisuknak köszönhetik a jellembeli tulajdonságaikat, s egy sikeres specifikus kúra után viselkedésük, természetük, szóval egész lényük gyökeresen megváltozik.
     Nagyon természetes, hogy mindezek a tünetek komplikálódhatnak valódi neuraszténiával is, és esetleg a valódi neuraszténiának kitörését is egy gümőkóros fertőzés idézheti elő, avagy a meglévő neuraszténiának a tüneteit fokozhatja.”

9. eset: V. F.., 30 éves.
„Évek óta szenved kimerültségben, minden reggel fáradtan ébred. Igen nyugtalanul alszik, és nagyon zavart álmai vannak. Gyakran heves szívdobogás lepi meg. A tengerparton állapota javul. Újabban egy kissé köhög, és éjjel erősen izzad, étvágya rossz.”
     A kezelés hatására panaszai teljesen megszűntek.

Feltéve: 2014. március 27.

VAZOMOTOROS- ÉS HŐMÉRSÉKLET-ZAVAROK, IZZADÁS
(vazomotoros = érmozgató, az erek falait behálózó idegek)

[A most következő fejezetek teljes egészében Hollós doktor könyvéből vett szakaszok, ezért nem teszem ki külön az idézőjeleket.]

A tuberkulózisnál egész sereg olyan tünettel találkozunk, amelyeket a vérkeringés zavarainak, helyesebben vazomotoros zavaroknak kell tulajdonítanunk. (Vazomotoros zavaroknak a szív és az erek, ezzel a vérkeringés idegekkel való ellátásának zavarait hívják.)
     Ilyen mindenekelőtt maga a szívdobogás, amely akárhányszor a legelső észrevehető tünetét képezi a gümőkóros fertőzésnek, és évekig is fennállhat anélkül, hogy valamely manifeszt tünet a betegséget elárulná. Az „ideges szívbaj” diagnózis bizonyára nagyon sokszor lappangó tuberkulózist takar.
     A szívdobogással többnyire együtt jár a szapora pulzus, de e kettő nem mindig fedi egymást. Ugyancsak gyakori a szívfájdalom, és más kellemetlen szívpanaszok, melyek akár évekig is fennállhatnak, gyakran nehéz légzéssel párosulva. Az ilyen esetekben se a szokásos szívgyógyszerek, se a nyugtatószerek nem hatnak.
     [Hollós doktor könyvét itt megszakítva el kell mondani, hogy nagyon sok asszony kálváriája azzal indul, hogy úgy 50 éves kora körül elkezd szívdobogást, szívszúrást, szívfájdalmat érezni. Ezekkel a panaszokkal elmegy az orvoshoz, aki mindenféle allopátiás gyógyszert felír neki, miután semmilyen szervi elváltozást nem talált, és valójában fogalma sincs, hogy honnan eredhetnek a panaszok. A gyógyszerek persze nem segítenek, de mindenféle mellékhatással járnak, aminek az a vége, hogy alig telik el egy kis idő, és már egy tucat gyógyszert szed az asszony, aki ettől kezdve soha többé nem érzi magát jól, és mindig újabb panaszai lesznek.]

A gümőkóros intoxikációnál feltűnő a pulzus szaporasága és labilitása. Egyébként elég jó közérzet mellett egyáltalában nem ritkaság a 100-120 feletti pulzus, ami vagy állandóan jelen van, vagy már a legkisebb kedély- vagy testi emóció kiváltja. Súlyosabb esetekben a toxinhatás a szívre olyan nagyfokú lehet, hogy a pulzusszám 150-160-ra, sőt még annál is magasabbra emelkedik, különösen a betegség kezdetén, amikor a tüdőben még alig találnak valami elváltozást, és a hőemelkedés sem nagy még.

A gümőkórra hajlamos egyének könnyű elpirulása a tuberkulózis egyik jellegzetes tünete, ez is a vazomotoros idegrendszer labilitásának az eredménye. Igen gyakran tapasztalható, hogy a betegek könnyen elpirulnak, gyakran fáznak, máskor melegük van, anélkül, hogy a hőmérő ezt a szubjektív változást megmagyarázná. A hőmérséklet rendkívül ingadozik, egy kis mozgás vagy kedélyzavar már elegendő a hőmérséklet le- vagy felfelé való mozgásához, ami sokszor az 1 fokot is eléri vagy akár meghaladja.
     A normális hőmérséklet megállapításával a klinikusok azért nem jutnak megállapodásra, mert azok az egyének, akiktől vizsgálataik során a normális értéket megállapítani igyekeznek, jórészt gümőkórral fertőzöttek, tehát nem tekinthetők egészségesnek. Ezért sokan a kissé 37 C fok feletti hőmérsékletet tartják normálisnak, holott a vizsgálatok azt igazolják, hogy az egészséges egyén hőmérséklete állandóan 37 C fok alatt van. Ezt bizonyítja az is, hogy a specifikus kezelés során mindig elérhető a hőmérsékletnek 37 C fok alatti tartós megállapodása.

Vazomotoros zavar eredménye a gyakran előforduló hideg kéz és láb is. Bizonyára efféle zavarokkal függ össze az ilyen egyéneknél a kéz- és lábizzadás, de az egész bőr is igen hajlamos a nagyobb izzadásra. Ide tartozik az éjjeli izzadás is, ami a tuberkulózis egyik nagyon jellegzetes tünete. De igen gyakori a nappali izzadás, amely már a legkisebb munka után is megjelenik. A betegek sokszor fázékonyak, ezért igen melegen öltözködnek.

Ugyan ritkábban, de azért egyeseknél rendszeresen jelentkező tünet, a karok és lábak elzsibbadása valószínűleg szintén a vazomotoros zavarokra vezethető vissza.

Ugyancsak többé-kevésbé vazomotoros zavarnak tekinthető a gümőkór lappangó stádiumában az elég gyakran előforduló orrvérzés, mely különösen gyermek- és serdülőkorban elég gyakori, anélkül, hogy az orrban a vérzés okát ki tudnák mutatni. A vérzés igen gyakran ismétlődik, és néha meglehetős nagy fokot ér le.

10. eset: P. I.., 23 éves joghallgató.
Két év óta szenved időnként orrvérzésben, egyébként teljesen jól van. Öt évvel ezelőtt vért köpött, nem köhög. Jól fejlett, mérsékelten táplált.
     14 hónapos specifikus kezelés alatt súlyban jelentősen gyarapodott, egyetlen egyszer vérzett kismértékben az orra, amikor kihagyta a kezelést.

11. eset: V. L-né, 54 éves.
Egy év óta szenved folytonos szívdobogásban és nehéz légzésben. Néha a hátában szúrásokat érez. Alvása változó, reggelente fáradt. Pulzusa 108. A beteg jól fejlett és táplált.
     Három havi kezelés óta mind a szívdobogás, mind a nehéz légzés teljesen megszűnt.

LÉGSZOMJ, NEHÉZLÉGZÉS, ASZTMA

Gyakran a nehézlégzés a beteg legfontosabb panasza, amivel az orvost felkeresi. Különböző mértékben általában járás közben jelentkezik, és különösen erősen a lépcsőjárásnál. Köhögés is kísérheti, de ez akár teljesen hiányozhat. A légszomjat gyakran szívdobogás vagy más intoxikációs tünet kíséri. A légszomj olykor roham formájában jelentkezik, mely ugyan nem olyan erős, mint a valódi tüdőasztmánál, de azért sokszor az összetévesztésig hasonlít hozzá. Az ilyen rohamoknál, melyek nagyon sokáig – napokig, hetekig – eltarthatnak, nem ritkán hörghurutot diagnosztizálnak, ami mögött egy lappangó tuberkulózis rejtőzik. Megfigyelhető, hogy ez az asztmás roham kapcsolatban van a menstruációval.

12. eset: K. J., 22 éves tanítónő.
Gyerekkora óta köhög. Két évvel ezelőtt tüdőgyulladása volt. Olykor fáj a feje, és újabban szédül is. Egy év óta állandón fogy. Első menstruációja 14 évesen jelentkezett, azóta rendszeresen érkezik, és nem jár fájdalommal. De két héttel minden periódus előtt nátha és nehézlégzés lép fel nála, olyan erősen, hogy munkaképtelenné válik. Apja és két fia tbc-ben halt meg, három testvérének akut tbc-je van.

GYOMORPANASZOK

A betegek a legkülönbözőbb gyomorpanaszokkal keresik fel az orvost: étkezés előtti, utáni gyomorfájással, mely többnyire nyomás formájában jelentkezik. További panaszok: felböfögés, hányinger, sőt hányás, és állandó vagy időnként jelentkező étvágytalanság.
     Nagyon természetes, hogy az orvos ezeket hallva valamilyen gyomorbaja gondol, például gyomorhurutra, savtúltengésre, emésztési zavarra. Gyakran úgy is véli, hogy meg is találta a többé-kevésbé megszaporodott gyomorsav kiválasztásában a zavar okát. Vagy a gyomorpanaszok ideges panaszokkal szövődnek, és ilyenkor nagyon könnyű ideges gyomorbajra gondolni.
     De se az előbb, se az utóbb említett betegek nem reagálnak a gyógyszerekre, ami természetes is, hiszen e páciensek javarésze valójában lappangó gümőkórban szenved, tehát gyomorpanaszaik intoxikációs eredetűek. Nem ritkán e tünetek annyira kiemelkednek, hogy az egész kórképet ők uralják, de ha jobban odafigyelünk, kiderül, hogy a többi gümőkóros intoxikációs tünet közül is jelen van néhány.

Nem fér hozzá kétség, hogy a toxinok e gyomorzavarokat is az idegrendszer útján váltják ki és tartják fenn.
     [Ez egy nagyon fontos tudnivaló, mert azt tárja fel, hogy a miazmás terheltség a test melyik pályáján terjed, vagyis mely területeket, szerveket mérgezi a legjobban. A szifilisz az idegrendszer, a tuberkulózis az ideg- és a nyirokrendszer pályáján, a szikózis a savós hártyákon keresztül terjed és támad. Ez döntő fontosságú a szerek kiválasztásánál. Például, ha valakinek a válla fáj, nem mindegy, hogy ez a szikózis „műve” – erre kiváló orvosság a már említett Kaiser Natron – vagy a tbc intoxikáció „eredménye”, amikor a Kaiser Natron semmit nem használ, sőt csak felerősíti a fájdalmat. Ilyen esetben olyan szerek segítenek, melyek az idegfájdalmakat szüntetik meg, mint például a Hypericum, vagy a Sanguinaria, az utóbbi kifejezetten a vazomotoros zavarok elleni szer. Praktikus tanács: Hogy a fájdalom milyen eredetű, azt onnan tudjuk meg, hogy ha a nedves – tehát hideg – nátriumbikarbonátos borogatás helyén mit érzünk. Ha semmi hideget nem érzünk, sőt, nagyon hamar kifejezetten kellemes meleget, akkor a fájdalom szikózis eredetű, és a borogatás segíteni fog, ha viszont a langyos nedvesen feltett borogatás egyre hidegebb érzetet vált ki, akkor nem szikózis eredetű a baj, és a borogatást azonnal le kell venni. Ilyenkor olyan borogatás segíthet, mely melegít.]

A vizsgálatok és a tapasztalatok azt mutatják, hogy az intoxikáció magát az anyagcserét is befolyásolja, amit a következő eset illusztrál:
13. eset: A., 28 éves szigorló orvos.
6-8 év óta érez erős fáradtságot. Feje egy év óta fáj, gyakran szédül, időnként szívdobogása van. Ha sietve megy, eláll a lélegzete. Főleg reggelenkint igen fáradt. Elég jól alszik, nem izzad. Étvágya változó, elég sokat eszik. Orvosa neuraszténiásnak tartja, ő maga is neuraszténiának véli betegségét. Pulzus 94, hőmérséklet 37,2 C fok.
     A speciális kezelés alatt négy héten belül 10 kg-t hízott, holott semmivel nem evett többet, mint előtte, egyéb panaszai pedig megszűntek.

14. eset: M. M., 16 éves parasztlány.
Másfél év óta szenved erős fejfájásban és szédülésben. Másfél évvel ezelőtt nagy gyomorfájdalmai voltak, azóta étvágya rossz, gyomra gyakran fáj, különösen üres gyomorra. Újabban étkezés után gyakran van hányingere. Azelőtt rendes volt a széklete, most néha hasmenése van, majd székszorulása. Két hónap óta köhécsel. Fél év óta egyre sápadtabb és gyengébb. Jól alszik, de kimerülten ébred, s hamar elfárad, ezért dolgozni nem tud. Pulzus 72. Első menstruációja 13 éves korában volt, másfél éve a periódusa csak egy napig tart, fájdalma nincs. Jól fejlett, mérsékelten táplált, nagy halovány.
     Már a kezelés második hetében megszűnt a fájdalom, az étvágy jelentősen javult, A harmadik héten már minden panasza eltűnt, csak a háta fájt még néha. Később ez is megszűnt, és ettől kezdve a beteg állandóan jól van.

HABITUÁLIS (SZOKVÁNYOS) SZÉKREKEDÉS

Az összes intoxikációs tünet közül nagyon gyakran a székszorulás és a menstruáció zavarai jelentkeznek legelőször (de többnyire ekkor még nem keresik fel az orvost a betegek, hanem csak olyankor, amikor fejük vagy gyomruk is elkezd fájni). Akárhányszor már kora gyerekkorban veszi kezdetét, a specifikus kezelésre pedig csaknem kivétel nélkül elsőnek és tartósan megszűnik.
     A szokványos székszorulásnak természetesen nem azon fajtáiról van szó, amelyeket valami helyi elváltozás vált ki (például idült bélhurut, a végbél betegségei stb.), hanem csak olyanokról, melyek működési zavar következményei.
     Minden gyakorló orvos tudja, hogy az ilyen esetek nagyon gyakoriak; a székszorulás mindenféle kezelés, diéta, hashajtó, a legkülönbözőbb eljárások ellenére évekig fennáll, és ha javul is valamicskét, ez csak átmeneti. A tankönyvek azt állítják, hogy a szokványos székszorulás gyakori a vérszegény, neuraszténiás, hisztériás egyéneknél, és ha az alapbaj megszűnik, a székrekedés is elmúlik. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a tankönyvekben említett esetekben valójában rejtett tuberkulózisban szenvedő egyénekről van szó. Ezt bizonyítja az is, hogy a specifikus kezelés során pont a székrekedés az, ami elsőnek és azonnal elmúlik.
     Nem állítom, hogy minden szokványos székrekedésben szenvedő ember biztosan tuberkulózisban szenved, de e jelek alapján nagyon erős a gyanú a rejtett tuberkulózis meglétére, és ezért az ilyen eseteket erre vonatkozóan mindenképpen meg kell vizsgálni. Nagyon feltűnő az is, hogy pont ez a tünet az, ami már gyerekkorban jelentkezik, amikor még semmi más nem árulja el a tuberkulózisos terheltség jelenlétét.

15. eset: B. Á., 12 éves tanuló.
Több mint félév óta folytonos székszorulásban szenved. Gyengén fejlett és táplált, halovány. Néhány nap óta rossz az étvágya és rosszul alszik, levert, kedvetlen, időnkint fejfájása van, és pár nap óta fáj a háta. Nem köhög. Pulzus 108.
     A specifikus kezelés hatására arcszíne pirosas lett, székrekedése megszűnt. Majd elmúlt a fejfájása, étvágya javult, meghízott, nyugodtan aludt. Pulzusa két hét múlva már csak 84.

16. eset: R. L., 29 éves ápolónő.
16 éves koráig teljesen egészséges volt, akkor kezdett vérszegény lenni, sápadt, étvágytalan lett, gyakran fájt a feje, igen legyengült. Ez az állapot kevés javulással három évig tartott. Nem köhögött.
     Körülbelül 8-10 éves kora óta állandóan székszorulásban szenved, ami soha nem lett jobb. Bár folyamatosan hashajtókat használ, csak 7-10 naponta van széklete, mely sokszor nagy rosszullétet okoz. Háromszor szült. Először 9 évvel ezelőtt. Azóta a székelése még nagyobb fajdalommal jár, állítása szerint nagyobb fájdalma van egy-egy székelésnél, mint a szülésnél.
     Első menstruációja 12 éves korában jött meg, mely 16 éves koráig rendes volt, de mindig igen sokat vérzett legalább nyolc napig, ami után mindig legyengült. 16 éves korától előfordult, hogy vérzése három-négy hónapig is elmaradt, de ezalatt minden hónapban a vérzés normális idejében vérzés helyett nagy hasgörcsei voltak erős fejfájással, szédüléssel, étvágytalansággal. Utóbbi években vérzései rendszeresek, de mindig sok vért veszít, ami kimeríti. Jelenleg ritkán van fejfájása, jól alszik, a munkát jól bírja.
     Állandó székszorulása viszont igen megkínozza. Néhány év óta kicsit köhög. Pulzus 108. Mérsékelten fejlett, eléggé táplált, halovány.
     Anyja egészséges, apja gyomorrákban halt meg, egy fivére most halt meg tüdővészben, miután előtte 20 évig volt beteg. Férje szintén tüdővészben halt meg.
     Már a specifikus kezelés elején a betegnek minden másnap volt széklete, mindennemű nehézség nélkül. Étvágya megnőtt, panaszai megszűntek, gyógyulása tartós.

VÉRSZEGÉNYSÉG

A vérszegénység gyakran a pubertás-korban vagy az első szülés után jelenik meg. Gyakori, hogy egy átvészelt fertőző betegség, mint például tüdőgyulladás, influenza, szamárköhögés után fejlődik ki. Úgy tűnik, mintha a betegek nem lennének képesek teljesen meggyógyulni, és míg e betegségig jól fejlődtek, ettől kezdve visszamaradnak a fejlődésben, gyengék, haloványok, elesettek lesznek. Később gyakran társulnak hozzá más tuberkulózisos intoxikációs tünetek, menstruációs zavarok, fejfájás stb.
     Gyakran évekig, sőt évtizedekig is eltart ez az állapot, és semmilyen gyógyszerre, kezelésre nem vagy nem tartósan reagál. Olykor átmegy tüdővészbe, máskor nem manifesztálódik a betegség.
     A specifikus kezelésre ez a panasz is elmúlik a többi intoxikációs tünettel egyidőben.

Feltéve: 2014. április 12.

MENSTRUÁCIÓS ZAVAROK

[A most következő három fejezetben is szó szerint idézek Hollós doktor könyvéből, ezért nem használok külön idézőjelet. Ha nem idézek, akkor azt külön jelzem.]

A menstruáció zavarainak kóroktana mindez idáig teljesen homályos volt, s még csak nem is gondoltak arra, hogy a zavarok egységes okra volnának visszavezethetők. Azt eddig is tudták, hogy a manifeszt tuberkulózisban szenvedőknél gyakoriak a menstruáció különböző zavarai, különösen annak szabálytalansága és elmaradása. Egyébként a menstruáció zavarait vérszegénységgel, sápkórral, hisztériával hozták összefüggésbe, legtöbbnyire pedig lokális okokkal igyekeztek magyarázni, és megszüntetésükre lokális kezelést alkalmaztak.
     Tették/teszik ezt annak ellenére, hogy a legtöbb menstruációs zavar – például a dysmenorrhoea (fájdalmas menstruáció) – minden lokális és általános kezeléssel dacol, miközben egyike azon betegségeknek, melyek a nőket éveken, sőt évtizedeken át kínozza és gyengíti.
     A menstruációs zavarok és a gümőkór közötti összefüggést korábban már két ízben ismertettem egy-egy tanulmányban, anélkül azonban, hogy ezen fontos tünet fölfedezése az irodalomban és a gyógyításban visszhangot ébresztett volna. [Ebből is látszik, hogy nincs semmi új a nap alatt, Hahnemannt sem hallgatta meg a hivatalos egészségügy, mint ahogy ma sem hallgat másra csak a saját – megfizetett – szavára.]

A menstruáció a mi éghajlatunk alatt 13-15 év között szokott jelentkezni, gyakran azonban már 11-12 éves korban föllép, és úgy ez – tehát a korai –, mint a későn fellépő, a 15-ön túl kezdődő menstruációk már gyanúsak a tuberkulózis jelenlétére.
     A menstruáció zavarai többnyire egy időben jelentkeznek a gümőkór egyéb intoxikációs tüneteivel, néha azonban meg is előzik őket, sokszor ez a legelső tünet, ami a legkülönbözőbb alakban nyilvánul meg. Előfordul, hogy az addig rendes típust követő menstruáció gyakrabban jelentkezik, vagy fordítva, ritkábban lép föl, vagy több nappal, sőt héttel kimarad. Jelentkezhet változás a vérzés idejével és intenzitásával kapcsolatban is.
     Nagyon gyakori jelenség, hogy intoxikációs tünetként a menstruáció hónapokra, esetleg évekre elmarad – az ilyen panasszal hozzám forduló betegeknél a speciális kezelés hatására a menstruáció ismét helyreállt. Gyakori eset, hogy a menstruáció hosszú időre való elmaradása azoknál lép fel, akiknél nagyon fiatalon jelentkezett az első menstruáció.
     [Erre jó példa egyik ismerősöm esete: Mindössze 9 éves volt, amikor először menstruált, 12 évesen viszont több évre elmaradt a menstruációja, amit mindenféle módszerrel próbáltak megoldani, végül valamilyen nyugatról behozatott méregdrága gyógyszer hozta meg a sikert. Ahogy ez a problémája e gyógyszer hatására rendbejött, migrénes lett, mégpedig olyan mértékben, hogy sokszor két-három napig munkaképtelenné vált, csak sötét szobában tudott feküdni. Anyjának 40 évesen tuberkulózisa volt.]

A menstruáció zavarai közül a fájdalmas vérzések, az ú. n. dysmenorrhoea érdemlik a legnagyobb figyelmet, melyeket egyszersmind a leggyakrabban kísérnek különböző általános tünetek, melyek rendkívül jellemzők a gümőkóros intoxikációra, s melyek szinte az összes tüneteket felölelik, amelyeket a gümőkóros intoxikáció jellegzetes tüneteiként ismertem fel. Így csaknem mindig jelen van a fejfájás, étvágytalanság, hányinger, hányás, gyomorfájás, gyakori a szédülés, előfordul továbbá álmatlanság, vagy ellenkezőleg, nagy álmosság, izgatottság, szívdobogás. A menstruációs fájdalom többnyire a méhre és a környékére lokalizálódik, s nagy derék- és gyomorfájással jár.
     A dysmenorrhoea, éppúgy, mint a többi menstruációs zavar, vagy már az első menstruációtól fogva, vagy csak később lép fel, egyéb intoxikációs tünettel egyidőben. Ez azt valószínűsíti, hogy a fertőzés nem a gyerekkorban, hanem a serdültség után következett be.

17. eset: P. E., 20 éves parasztasszony.
Fél év óta köhög, és azóta állandóan hasmenésben szenved, éjjelente izzad, folyton fázik, majd nagy forrósága van. Hasa nyomásra érzékeny. Egy év óta sokat soványodott, nyaki mirigyei újabban erősen nőnek.
     Menstruációja korábban rendes volt. Egy évvel ezelőtt szült, utána kétszer menstruált, de 10 hónapja nem volt menstruációja.
     A beteg fizikai panaszai a speciális kezelés megkezdése után folyamatosan gyengültek, majd eltűntek, a 10 hetes kezelés végefelé a 12 hónapja kimaradó menstruációja visszatért, és azóta normális vérzései vannak.

18. eset: N. J., 15 éves tanulólány.
Fél év óta köhög, gyakran szenved fejfájásban, hamar kifárad, két hét óta éjjel izzad. Első menstruációja 14 éves korában jelentkezett, kezdettől fogva olyan erős görcsökkel, melyeket ráadásul erős fejfájás és szédülés kísér, hogy órákon keresztül feküdnie kell.
     Fejbőrén és a hónalj alatt krónikus ekcémák, a szemhéj faggyúmirigyeinek kifejezett gyulladása látható. Fogai ú. n. csavarhúzófogak a Hutchinson-i félhold-alakú metszéssel [a homeopátia szerint az öröklött szifilisz egyértelmű jele – lásd a szifilisz miazma leírását – a tuberkulózis pedig a szifilisz modifikációja].
     A speciális kezelése alatt a beteg ekcémája és szemhéj-gyulladása is megszűnt. A kezelés harmadik hetében jött meg a menstruációja teljesen fájdalommentesen, sőt a kísérő panaszok nélkül, és ez az állapot tartós.

Ezután Hollós doktor három neves orvosprofesszort (Dr. Poncet, Dr. Leriche, Dr. Cotte) és ezek tanítványait sorolja fel, akik patológiai megfigyeléseik során szintén arra a következtetésre jutottak, hogy az összes menstruációs zavarnál a tuberkulózis az uralkodó tényező. Minden ilyen esetben a belső nemi szerveken is találtak elváltozásokat, amiket Dr. Poncet „gyulladásos tuberkulózis” néven foglalt össze, és amik alatt krónikus gyulladásos elváltozásokat értenek, melyeknek ugyan tuberkulózisos eredetük van, de semmilyen jellegzetes tuberkulózisra emlékeztető speciális tüneteket nem mutatnak.
     Ilyen elváltozások a leggyakrabban: a méh kötőszöveti elváltozásai, méhnyálkahártya krónikus gyulladása, a petevezetékek savós gyulladása, a petefészkek mikrocitózisos degenerációja, a méh körüli kötőszövet krónikus gyulladása és megkeményedése. Sokszor a fehér folyás is a rejtett tuberkulózis kísérő tünete, a krónikus méhbelhártya gyulladás következményeként, és ezért egészen fiatal, nemileg éretlen kislányoknál is megtalálható.

Yves Laborde ehhez azt a nagyon fontos megjegyzést fűzi, hogy a híres homeopaták között egyedül Dr. Burnett volt, aki ezen elváltozások tuberkulózisos eredetére felhívta a figyelmet, és hogy ezeket az elváltozásokat a miazmatan ismerői is egyedül a szikózis miazmára vezetik vissza. Laborde e helyen is megismételte azt a nagyon fontos tudnivalót, hogy a gyerekbetegségek a genetikus helyreállítást szolgálják, és az öröklött miazmák irányítják őket. A szamárköhögés és a kanyaró a tuberkulózis miazma betegségei.

BASEDOW-KÓR

Kétségtelen, hogy a Basedow-kór legtöbb esetében a pajzsmirigy fokozott működése tartja fenn a különböző ideges tüneteket és anyagcserezavarokat, másrészt azonban a pajzsmirigy ezen kóros működésének oka teljesen ismeretlen. Basedow-kóros eseteim bennem azon meggyőződést érlelték meg, hogy ezen betegséget szintén a gümőkóros intoxikáció váltja ki az erre hajlamos egyéneken, s habár eseteim csekély számát tekintve, nem merem határozottan állítani, hogy valamennyi Basedow-kór gümőkóros fertőzés eredménye, ezt mégis valószínűnek tartom. Erre a következtetésre azon megfigyelések juttattak, miszerint sok Basedow-kóros beteg egyúttal több, kifejezetten a gümőkóros intoxikáció tüneteihez tartozó panaszoktól is szenved. A Basedow-kór és a gümőkóros intoxikáció közös tünetei a szívdobogás és egyéb vazomotoros zavar, az alvás és az álom zavarai, gyomor- és béltünetek, izzadás, lesoványodás, hőmérséklet-ingadozás, kedélyzavarok, szédülés, remegés, gyors kifáradás.
     Ezen felül feltűnő, hogy mindkét betegséget a klimatikus kezelés kitűnően javíthatja, sőt akár teljesen meg is gyógyíthatja. Azt is érdemesnek tartom megjegyezni, hogy a gümőkóros intoxikáció tüneteiben szenvedő számos betegemnél, akiknek nem volt Basedow-kórjuk, a pajzsmirigy mérsékelt megnagyobbodását figyeltem meg, mely tünet a speciális kezelés hatására megszűnt.

Legelső idevágó észlelésem egy Basedow-kóros 16 éves lány volt, aki gümőkóros családból származott, és több intoxikációs panasza volt. A speciális kezelés hatására Basedow-kórja olyan mértékben és olyan rohamosan javult, ami a Basedow-kórnál semmi más szokásos terápiánál nem érhető el.

19. eset: Dr. K. Á., 32 éves hivatalnok.
Öt évvel ezelőtt izületi csúzban szenvedett. Már akkor szívdobogása volt, mely néha olyan nagy mértékben lepi meg, hogy járni alig tud. Időnként súlyos idegrohamokat kap, ilyenkor teste elhidegedik, rángásokat érez, félelemérzések, kényszerképzetek gyötrik. Súlyosabb rohamok alkalmával mindig hasmenése van. Keveset izzad. Különben betegsége óta folytonos székszorulásban szenved, amit semmilyen szokásos kezeléssel nem sikerült elmulasztani. Állandó álmatlansággal küzd. Nagyon ideges, a munka és a séta is kifárasztja.
     Basedow-kórt diagnosztizáltak nála. Szemei kidülledtek, a szemhéjai szaruhártyája szélét sem érik el. Pajzsmirigye mérsékelten megnagyobbodott.
     Atyai nagyatyja idült alkoholista volt, anyja 12 éve köhög, egy öccse öt éves korában angolkórban, egy 22 éves nővére tüdővészben halt meg.
     A beteg állapotában már 10 napos speciális kezelés után meglepő javulás mutatkozott. A kezelés végére minden tünete erősen javult, vagy megszűnt, szeme jelentékenyen visszament, a pajzsmirigy-duzzanat nyom nélkül eltűnt.

A TUBERKULÓZISOS REUMATIZMUS

A reumatizmus gyűjtőnév alatt összefoglalt, egészen homályos fogalmat etiológiai jelentésében először Poncet professzor vizsgálatai tisztázták, aki 1896-ban rámutatott a tuberkulózis és a reuma közötti összefüggésre. Dr. Poncet szerint az izületek reumás megbetegedése gyakran a tuberkulózisos fertőzés első tünete lehet, vagy valamely szerv már meglévő tuberkulózisos megbetegedéséhez társul. A betegség kialakulásához mindenképpen szükség van hajlamra is. A reumás panaszok tuberkulotikus eredetét anatómiai vagy bakteriológia vizsgálatokkal legtöbbször nem tudják alátámasztani. Ezen megbetegedések eredete mégis többnyire tisztán a latens gümőkór intoxikációja. A fertőzés csekély mértéke nem képes a tuberkulózisra jellemző, speciális változásokat létrehozni, de arra igen, hogy mérgével gyulladásokat okozzon.
     Dr. Poncet véleménye szerint ezért az egész reumatizmus gyakran nem más, mint gyenge tuberkulózisos fertőzés. Vizsgálatai egyszersmind azt is kimutatták, hogy a tuberkulózisos reumatizmus akut és krónikus lefolyású, valamint egyetlen izületre, vagy többre, olykor akár mindegyikre kiterjedő lehet. Ezek hol az izület sorvadását, hol megvastagodását idézik elő. A betegség egyszer idült, egyre súlyosbodó deformitással, hegesedéssel járó sokizületi gyulladásként, másszor „száraz” izületi gyulladásként (például a csípőizület időskori osteoarthritise) lép fel. E betegségek sokszor az izületek diszlokációjában (például Hallux valgus), és/vagy merevségében manifesztálódnak. Végül mind az akut, mind a krónikus gyulladások átmehetnek az izület megmerevedésébe. Nagyon sok gerincmerevedés, gyulladásos lúdtalp és nagyothallás/süketség (a hallócsontok megmerevedése miatt) valójában a tuberkulózisra (annak bármely, tehát, manifesztált vagy rejtett, lappangó formájára) vezethető vissza. Ezen izületi betegségek legenyhébb formája az egyszerű izületi fájdalom.

20. eset: P. E., 34 éves házmesternő.
Jobb térde 5 év ezelőtt fájdalmasan megdagadt, 3 évvel ezelőtt pedig a jobb lába, amik hónapokig tartó fekvéstől elmúltak. 6 hónapja szívdobogástól, néhány hónapja pedig székszorulástól szenved. Erősen izzad, néhány hete a háta fáj és gyakran a feje. Néhány hónapja erősen megromlott az étvágya, ezért lesoványodott. A menstruációja szabályos, de minden periódus előtt két hétig erős fehér folyása van. Apja és egyik testvére tüdővészben halt meg.
     A speciális kezelés hatására nem csak a már ismert gümőkóros intoxikációs tünetei múltak el, hanem az izületi panaszai is.

Feltéve: 2014. április 27.

Ezzel véget ért Hollós doktor könyvéből a gümőkóros intoxikáció, azaz a rejtett tuberkulózis tüneteinek a bemutatása. Ami hátra van még Hollós doktor könyvéből, az a két utolsó fejezet – melynek címe: Kiújulás. illetve Végszó – és az általa használt speciális kezelés bemutatása.
     Hollós doktor azt tapasztalta, hogy csak a friss esetekben elégséges egyszeri kúra, minden más esetben – és a cikk elején említett okok miatt, nevezetesen, hogy szinte mindenki fertőződik már kisgyerek korában tbc-vel, ezek vannak túlsúlyban – „a kezelést 3-4 hónap múlva ismételjük meg, még akkor is, ha újabb intoxikációs tünetek nem is jelzik a betegség kiújulását. A tünetek ismételt jelentkezése pedig föltétlenül szükségessé teszi az ismételt specifikus kezelést. A kezelést mindaddig folytatjuk, amíg csak a tökéletes gyógyulásról meg nem győződünk”. Majd egy igen érdekes megjegyzés következik: „A tuberkulózis specifikus kezelését tehát teljesen úgy kell felfognunk, mint a szifilisz gyógykezelését: egyszeri kezeléstől ne várjunk végleges gyógyulást.” – A specifikus kezelés leírásakor így fogalmaz: „Leszámítva a kezdődő és könnyű eseteket, melyeket már néhány hónapi kezelés után többnyire sikerül végleg meggyógyítani, ajánlatos a kezelést egy-két hónapi megszakítás után újrakezdeni és folytatni mindaddig, amíg a teljes gyógyulásról meg nem győződünk, vagy várhatunk az újabb kezelés megkezdésével addig, amíg újra intoxikációs tünetek jelentkeznek.”

Ahogy már fentebb szó volt róla, a „gümőkóros intoxikáció oka az, hogy a tuberkulózisos fertőzés következtében azoknál az egyéneknél is, akik megmenekülnek a betegség kifejlődésétől, kisebb-nagyobb gümős gócok alakulnak ki. Ezek a gyógyult, vagy gyógyulásban lévő gümős területek többnyire valamelyik, vagy mindkét tüdőcsúcsban, ritkábban a tüdő más részén, avagy a hörg- és légcső körüli nyirokmirigyekben találhatók. Ezek gümőkóros természetét maga a boncolóorvos sokszor csak mikroszkópos vizsgálattal tudja megállapítani. Más esetben a fertőzések teljesen elmeszesedett területek vagy hegek alakjában találhatók, amelyek központjában vagy környékén lévő kicsiny, sajtos gócocskák utalnak a folyamat gümőkóros eredetére”.
     Megismétlem, amit már fentebb idéztem Hollós doktor korszakos megfigyeléséből: „Több mint ezer betegnek pontos észlelése alapján arra a meggyőződésre jutottam, hogy ezen rejtett gümőkóros gócok a bacilusok folytonos toxin-produkciói folytán a szervezetet állandóan mérgezik, ezáltal idült betegséget okoznak a legváltozatosabb kóros tünetekkel, éspedig az idegrendszer s főképpen a szimpatikus idegrendszer közvetítésével. Ezen gümőkóros intoxicatio évekig, sőt évtizedekig megmarad, és az eredeti góc teljes elhegesedése által vagy gyógyulással végződik, vagy a beteget egész életén át végigkíséri, vagy pedig átmegy a tüdővészbe.”

Valójában ezzel a megállapításával Hollós doktor a homeopátiának a krónikus betegségekről vallott nézeteit igazolja. Azt bizonyítja ugyanis patológusként és gyakorló orvosként – amit a szikózissal és a szifilisszel kapcsolatban már elmondtunk –, hogy a tuberkulózis sikeresnek hitt hivatalos orvosi kezelése után is maradnak olyan gócok a szervezetben, melyek tovább mérgezik azt, és krónikus betegségeket okoznak. Hogy ezeket a krónikus tüneteket és tünet-együtteseket az e gócokban megbúvó, és olykor kiáramló élő bacilusok, vagy az általuk termelt, vagy a felbomlásukkor keletkező mérgek okozzák-e – ennek eldöntése a végeredményt tekintve nem döntő. A lényeg az, hogy a bacilusok – bármilyen bacilusok – ellenállnak az anti-baktériumos kezelésnek, bármi legyen is az, mert a test olyan zugaiba „vonulnak” vissza, melyeket azok nem érnek el. Lásd a szikózis miazma bemutatásánál a tankönyvi idézetet: Pedig a gonokokkuszok (a kankó kórokozói) rendszerint góc formájában eltokozódva megbújnak valahol, és hozzáférhetetlenek a penicillin, illetve a legújabb antibiotikumok számára. A kezelés hatására a heveny (kankós) betegség többnyire csak megbékül, ezzel együtt a húgycsőváladék meg is szűnik, de a kórokozók lappangva sok évig megmaradhatnak fészkeikben.”
     Magyarul: a krónikus betegségek túlnyomó többsége nem önálló betegség, hanem néhány „alap”-fertőzés következménye. Erre Hollós doktor már a penicillin, azaz az antibiotikumok feltalálása előtt rájött (kicsit ugyan később, mint a homeopaták, de a „hivatalos” orvosok között még mindig szinte időben és szinte egyedüliként). Ezért írja könyve végszavában: „Meg vagyok győződve arról, hogy ezen intoxikációs jelek ismerete alapján és a specifikus terápia alkalmazása segítségével minden gyakorló orvosnak módjában lesz a betegek egész seregét helyesen diagnosztizálni és meggyógyítani, s ezáltal a gümőkór mielőbbi végleges kiirtásához hozzájárulni.”
     Legyünk optimisták, és tegyük fel, hogy ha a „tudomány” nem szól közbe, akkor valóban lettek volna orvosok, akik meghallgatják őt. (Bár a menstruációs zavarokról szóló fejezetében maga írta korábban: „A menstruációs zavarok és a gümőkór közötti összefüggést korábban már két ízben ismertettem egy-egy tanulmányban, anélkül azonban, hogy ezen fontos tünet fölfedezése az irodalomban és a gyógyításban visszhangot ébresztett volna.” – azaz már volt tapasztalata arról, hogy nem hallgatják meg.)

De a figyelmetlenségen kívül a nem-meghallgatásnak volt egy sorsdöntő oka is: mégpedig a penicillin feltalálása.

Az ember ugyan nagyszerű felfedezésekre képes, de arra még inkább, hogy e felfedezésekkel rendre visszaéljen. Tegnap óta harsogja a média, hogy a WHO figyelmeztetett, hogy már nem a jövőben, hanem mostanra elértük azt a szintet, hogy egy egyszerű sebfertőzésben meg lehet újra halni, mert rohamosan nő azon kórokozók száma, melyek semmilyen orvosságra nem reagálnak már. Jól emlékszem, hogy minket is arra tanítottak, hogy egy kicsit is komplikáltabb fogorvosi beavatkozás után feltétlenül írjunk fel antibiotikumot, amit én is, mivel praktizáló koromban még nem ismertem a homeopátiát, meg is tettem. Az esetek túlnyomó többségében, ha nem mindegyikében nyilván teljesen fölöslegesen. És az orvosoktól mindenféle csip-csup bajra kapott antibiotikum mellett, mennyi antibiotikumot veszünk magunkhoz tudtunk nélkül az élelmiszerekkel!

E két ok: a kórokozók eleve meglévő természete, azaz az, hogy olyan helyre bújnak, ahol elérhetetlenek lesznek, és az antibiotikumokkal való felelőtlen visszaélés, elsősorban a tünetek elfojtása a betegség valódi okának meggyógyítása helyett, idézte elő a mai állapotokat: az emberiség soha nem volt annyira beteg, mint napjainkban, a tudományos fejlődés állítólagos csúcsán!
     Ráadásul a modern gyógyszerek nem csak ugyanúgy nem érik el a beteg gócokat, mint a régiek, de azoknál sokkal hatékonyabban képesek elnyomni egy betegséget, és az életfontosságú szervek felé terelni.
     Így történt, hogy a hivatalos egészségügy elindult azon a zsákutcába vezető úton, ami végzetes lett az emberek számára, és amiről – úgy tűnik – önszántából nem is akar már letérni soha. (Lásd ezzel kapcsolatban a honlap következő cikkét: A GYÓGYSZERLOBBY CSAPDÁJÁBAN)

Hollós doktor nemcsak a tünetek felismerésében jutott közel a homeopátiához, de a specifikus kezelésének kidolgozásában is. Kísérletezés és többfajta módszer kidolgozása után jutott el ahhoz a kezeléshez, melyet aztán a legeredményesebbnek ítélt meg. Ez volt „Az Immunkörper kezelés”. Az „Immunkörper” (antitest, ellenanyag) Spengler doktor vizsgálatai és tapasztalata alapján, „a humán- és bovin-típusú bacilusok ellen immunizált egyének vörös vérsejtjeiből készült, s egyszersmind a gennykeltők immuntesteit is tartalmazza”.
     Spengler és Hollós doktorok újítása a hivatalos orvoslás területén az volt, hogy gyógyszerüket nem a legyengült bacilusokból készítették, mint a modern oltások anyagát, hanem a fertőzés végtermékeiből, azaz a megbetegedett egyéntől. Pontosan úgy, ahogy a homeopátia készíti a nozódáit: például a Tuberkulinumot a gümőkóros tályogból, a Medorrhinumot a kankós beteg húgycső-váladékából, a Syphilinumot a szifiliszes beteg vérnedvéből stb.
     De még ennél is feltűnőbb a hasonlóság a homeopátiás gyógyszerekkel a dózisnál: Hollós doktor a koncentrált anyag százezrestől egymilliószoros hígításában alkalmazza gyógyszerét, állandóan – a beteg reakciója szerint – változtatva a hígítás fokát „két-három vagy több napi időközökben, a könnyű esetekben nagyobb ugrásokkal is, súlyosabb esetekben lehetőleg nagyon óvatosan, hogy nagyobb lytikus reakciót ne okozzunk. Vagy injekcióban vagy az alkar hajlító oldalába jó erősen bedörzsölve”. – A szövegben említett „lytikus reakció” nem más, mint a homeopátiából ismert „első rosszabbodás”, mely többnyire a kezelés kezdetekor jelentkező megemelkedett hőmérsékletből áll. A reumás betegeknél pedig izületi- vagy szívfájdalomként jelentkezhet.

Hollós doktor könyvének 1909-ben megjelent első kiadásában ezt írta: „Az Immunkörper kezeléssel akárhányszor még a teljesen reménytelen esetekben is sikerülhet gyógyulást vagy legalább is számottevő javulást elérni. Azonban bármily kiválóak legyenek is az IK-val elért eredményeim, be kell vallanom, hogy vannak oly esetek is, melyekben nem sikerült a folyamat súlyosbodását megállítani. Különösen az »ingerlékeny« egyéneknél, főleg nőknél fordul elő, hogy a kezelésre alig vagy egyáltalán nem javulnak.”

Nagy kár, hogy Hollós doktor nem ismerte a homeopátiát, de az még nagyobb kár, hogy az orvosvilág ugyanannyira nem törődött munkásságával, felfedezéseivel, ahogy Hahnemann és utódainak a figyelmeztetéseivel és munkásságával sem. Korunk embere kezdi csak érezni igazán, mekkora tragédiát okozott ez az emberiségnek.

Hollós doktor könyvének ismertetése után következzenek Yves Laborde-nek a tuberkulózisról írt további fejtegetései.

Feltéve: 2014. május 2.

Yves Laborde így foglalta össze Hollós doktor könyvének egyik legfontosabb tanulságát: Az egészséges embereken végzett gyógyszervizsgálatokra épülő szerválasztás csak az akut betegségeknél alkalmazható. A krónikus, és vagy szerzett, vagy öröklött betegségeknél ez a fajta eljárás nem vezet eredményre. Dr. Hollós könyve újfent bebizonyította, hogy a krónikus betegségek gyógyításában a szerválasztáshoz a családi anamnézis a legfontosabb kiindulási pont.
     Ennek az állításnak a bizonyítására Laborde egy német orvos, Dr. Mau egyik esetét meséli el (ami egy homeopátiás szaklapban 1905-ben (!) jelent meg).
     [Az 1905-ös dátum láttán, újfent mMegragadom az alkalmat, hogy elismételjem: A homeopátia elvei – ellentétben a hivatalos „orvostudománnyal” – nem változnak! Ha egy elv igaz, akkor azt nem kell változtatgatni, mert az igazságnál nincs valami még igazabb. Ezért ez a honlap csak a klasszikus homeopátiát képviseli, és tudatosan figyelmen kívül hagyja a ma oly tömegesen jelentkező elvi újításokra alapuló megoldásokat, kezelési módszereket, melyek nem csak alkalmazásukban újak, de elvben sem követik a régit (mert vagy új elveken alapszanak, melynek nem követik a klasszikus elveket, vagy csak figyelmen kívül hagynak minden elvet). Ezért sokkal fontosabbnak tartja a régi homeopata orvosoknak a tudását, tapasztalatát, gyakorlati tanácsait, mint a maiakét.]

21. eset: Dr. Mau páciense: 40 éves férfi
A beteg idült kankóban szenved évek óta, amihez 8 nap óta heregyulladás is társult. – Elsőnek Clematis erecta-t kapott, mert a here nagyon meg volt duzzadva és nagyon fájt; a szer azonban semmilyen eredményt nem hozott. Mivel meg voltam győződve, hogy a gyulladás a kankó következménye, két héttel később Thujával folytattam a kezelést, a két szert váltakozva adtam a betegnek. Ez a kezelés is teljesen eredménytelen maradt, ami rendkívüli módon meglepett, hiszen minden más hasonló esetben, nálam és kollégáimnál is, e két szer gyógyulást hozott.
     Az eredménytelenség azonban arra kétségtelenül rámutatott, hogy a heregyulladás nem a kankó következménye, és arra is, hogy a háttérben valami más »alapbaj« húzódik meg.
     A beteget újra nagyon alapos vizsgálatnak vetettem alá, de ez semmilyen eredményre nem vezetett, mert se a múltban a családjánál, se nála semmilyen betegség nem volt felfedezhető. Szerencsére ekkor eszembe jutott, hogy évekkel korábban a férfi akkor 12 éves fiát gümőkórosan elfajult mirigyek miatt kezeltem. Ebből arra következtettem, hogy a férfi családjában – bár ő nem tud róla – előfordult tuberkulózis, és ezt fia tőle örökölte.
     Ezután kezelését magas potenciájú Tuberculinummal folytattam, ami néhány héten belül tökéletes gyógyulást eredményezett: nem csak a heregyulladás múlt el, de a kankós folyás is.

Nyilván hasonló tapasztalatokat szerzett egy másik híres homeopata, Dr. J. H. Allen is, mert ezt írta: A szerzett szifilisz és szikózis – kankó – gyógyítása komoly nehézségekbe ütközik, ha a beteg öröklött tuberkulózisban szenved. Korábban már szó volt róla, hogy pont ez a kombináció: öröklött tuberkulózis és szerzett szikózis/szifilisz az, ami a legveszélyesebb a rák kialakuláshoz. Különösen akkor, ha a szerzett szifiliszt/szikózist, azaz legtöbbször a kankót, antibiotikumokkal bombázzák, vagyis elnyomják, a szervezet belsejébe terelik.
     Majd Dr. Allen így folytatja: „Mit jelentenek a tünetek? A betegség lényegét; de mi egy betegség lényege? A krónikus miazma. A tünetek összessége ugyan fontos, de abból az orvosnak azt kell legelőször megfejtenie, hogy mi áll e tünetegyüttes mögött.
     Dr. Burnett – aki nyers modoráról is ismert volt – ezt írta: „Azok a homeopaták, akik csak a tünetekig jutnak el [krónikus betegségek esetén] olyanok, mint egy olvasó, akinek, ha olvasni akar, ki kell betűznie a szavakat. A [magasabb] homeopátia számára a szubjektív tünetek [azaz az ú. n. Kent-Vithoulkas-féle iskola] olyan, mint a betűzgetés az olvasásnál.”
     A homeopátia alapvető problémája abból ered, hogy a többség minden bajt akut betegségként kezel, illetve/és minden betegségnél a szubjektív tüneteket tartja fontosnak, holott ez a módszer tudománytalan és értelmetlen.

Ma már – szerintem – nincs olyan ember, aki nem örökölt volna valamilyen miazmát illetve miazmákat. De ez nem jelenti azt, hogy ezek a miazmák mindig aktívak, sokszor évekig rejtve maradnak, azaz nem okoznak tüneteket, vagy csak felváltva egy-egy miazma aktivizálódik időlegesen. Ha azonban két miazma egyidőben teszi ezt, vagyis lesz aktív, akkor ezek összefonódnak és az eredmény egy rosszindulatú betegség (diabetes, lupus, tuberkulózis, rák, szarkóma) kialakulása lesz. Ezért olyan fontos, hogy a miazmák kiirtását minél korábban, legjobb a gyerekkorban elkezdeni. A miazmák összefonódása korábban legtöbbször a gyógyszeres elnyomás hatására ment végbe, ma már azonban a legtöbben „készen” kapják szüleiktől mint tuberkulózis vagy rák miazma.

Mivel az öröklött tuberkulózis miazma több miazma összeolvadásából keletkezik, és ezek közül az egyik minden bizonnyal a szifilisz miazma, tünetei is hasonlók a szifilisz miazma tüneteivel, mely nagy része megtalálható a szifilisz miazma tünetei között. Ezért itt most csak néhány jellegzetes tünet következik:

Az öröklött tuberkulózis miazma tünetei:

Csecsemőknél és kisgyerekeknél:
– születetett csípőficam, a mellen és a háton ú. n. magzatpehely, nehezen viselik az oltásokat, hajlamosak a megfázásokra, tüdőgyulladásra és tbc-re, túlzott érzékenység a huzatra, túlzott reakció a rovarcsípésekre;
     – krupp, vérzékenység, epilepszia, súlyos szamárköhögés;
     – fej sokszor túl nagy, fejótvar, tetvesedés, nyirkos fejbőr, erős izzadás a fejen, agyhártyagyulladás, krónikus migrén, krónikus álmatlanság, éjszakai felriadás, gyors hangulatváltozások, ideges, ingerlékeny gyermekek, dühkitörések, dadogás, ismétlődő rángatódzás;
     – arcpirosság, orrvérzés, krónikus kötőhártya-gyulladás, könnycsatorna-fisztula, árpa a szemen, a szemhéjporc gombás megbetegedése, hosszú, selymes szempillák, krónikus fülgyulladás, ekcéma a fül mögött, krónikus mandula-gyulladás, fogcsikorgatás alvás közben, az ajkak mély hasadása, szeplő, akne, súlyos csalánkiütés, allergikus bőrmegbetegedések, deformálódott körmök;
     – csecsemők hasmenés, hányása, tejallergia, bélférgek, makacs székrekedés, korán jelentkező menstruáció.

Felnőtteknél:
hajlamosság a hőemelkedésre, az influenzára, az allergiára, a poliomielitiszre, az akut tbc-re, szifiliszre, a tetanuszra, a vérhasra, a rákos megbetegedésekre;
     – lesoványodás, láz csekély fizikai megterhelés után, éjszakai izzadás, krónikus szédülés, krónikus migrén;
     – fényes, mélyen ülő szemek, túl nagy fülek, vékony orr, vastag ajkak;
     – süketség a hallócsontocskák pusztulása vagy merevsége miatt, látható erek a füleken, kis bronzszínű pontok az arcon, a pupillák krónikus kitágulása, feszes, vastag ajkak, a felső ajak keskenysége, sorvadása;
     – fej- és arckiütések, rozácea, vörös, lencsenagyságú papulák az orron, állon és az arcon, ajakherpesz, ödémák a fejen, különösen alvás után;
     – struma, nyakmirigyek megkeményedése vagy gennyesedés, krónikus gégegyulladás;
     – előre ejtett vállak, ami megnehezíti a lélegzetvételt, a hónaljmirigy elváltozásai, csigolyák izületi végének elhalása, csigolyatörés, hajnövés a háton a lapockák között és az ágyék környékén, keskeny mellkas, mély kulcscsontárok, tyúkmell;
     – krónikus hörghurut, asztma, tüdő- és mellhártya-gyulladás, tbc;
     – szívdobogás, szívfájdalom, szívritmuszavarok, szapora szívműködés;
     – a bőr alatt látható vénák, rossz vérkeringés, az erek satnya fejlettsége, epehólyag-gyulladás, nem viseli el a tehéntejet, nagy étvágy egyidejű fogyással, emésztési zavarok, lágyéksérv, krónikus hasmenések, vérhas, kiöblösödések a bélben, bélelzáródás, tályog a végbélben, végbél-sipoly, makacs székrekedés;
     – keskeny test hosszú és vékony végtagokkal, hosszú ujjak, hideg végtagok, nyirkos, erősen izzadó, hideg kezek, hideg, nyirkos lábak, erős szaruhártya-képződés, hallux valgus, lúdtalp, bokagyengeség, visszatérő, gyakori bokaficam, a végtagok elalvása, gyenge és lágy izomzat, csontritkulás, krónikus isiász, szimmetrikus csontdaganat;
     – krónikus vesegyulladás, éjszakai bevizelés, krónikus prosztata-gyulladás, a fityma fejlődési rendellenessége, melltályog a szoptatás alatt, mellciszták, melldaganatok, behuzodott mellbimbó, sterilitás, makacs hányás a terhesség alatt, krónikus folyás, a menstruáció további, Dr. Hollósnál említett problémái;
     – az öröklött tuberkulózis tünetei közé nagyon sok bőrtünet tartozik, melyek ezerfélék lehetnek, de a tályog- és a sípoly-képződés mindegyikre jellemző.

A tünetek javulnak: izzadás, orrvérzés és folyás után és a terhesség alatt.
A tünetek rosszabbodnak: időjárás-változáskor, a terhesség után, hidegtől, tejtől, a folyás elnyomásától, izzadás elnyomásától.

A tuberkulózis miazma biztos tünetei közé tartozik sok szerző egybehangzó véleménye szerint:
     Az oltások rossz tűrése, náluk keletkezik leggyakrabban vakcinózis az oltások után (ami tüneteit tekintve olyan, mint a szikózis). Minden időjárás-változáskor rosszabbodik az egészségi állapot. Túlérzékenyek a rovarcsípésekkel szemben. Erythema nodosum (gyulladásos piros bőrkiütés specifikusan az alsó lábszáron fájdalmas piros csomók képződésével a bőrben és a bőr alatti szövetben).

A tuberkulózis miazma legfontosabb nozódái: Tub és Bac.
A tuberkulózis miazma legfontosabb (három-értékű) anti-miazmatikus szerei: Aur, Aur-m, Calc, Calc-f, Carc, Fl-ac, Hep, Kali-c, Kali-j, Kali-s, Phos, Psor, Scirrh, Sil, Sulph.

Vége

Feltéve: 2014. június 5.

VISSZA


A KRÓNIKUS BETEGSÉGEK




KEZDŐLAP         ÉRDEKESSÉGEK         HÍREK         SAJÁTVÉR TERÁPIA         ELMÉLETI HOMEOPÁTIA

GYAKORLATI HOMEOPÁTIA            ALKATI KEZELÉS            GALÉRIA            GYAKORI KÉRDÉSEK

LEGÚJABB FRISSÍTÉSEK            KERESÉS A HONLAPON            KAPCSOLAT            HASZNOS LINKEK